Az első két kötet sokkal lineárisabb szerkezete után ez elég kaotikusnak hatott, kicsit ad hoc váltogatták egymást a helyszínek és valahogy egyiknek sAz első két kötet sokkal lineárisabb szerkezete után ez elég kaotikusnak hatott, kicsit ad hoc váltogatták egymást a helyszínek és valahogy egyiknek se sikerült olyan erős atmoszférát festeni, mint amivel korábban a Solomancia kényeztette az olvasót. Abban sem vagyok biztos, hogy Novik minden szálat kellőképpen kifejtett vagy elvarrt volna, de a majd 500 oldalas regény végére már igencsak belefáradtam ebbe a világba és nem szeretnék több figyelmet szentelni neki.
Viszont így, hogy szóródott a figyelmem és engedett a regény sodrása, észrevettem számos olyan hibát, ami valószínűleg a magyar fordítónak és a szerkesztőnek róható fel - ki tudja milyen arányban, de nekem egyre zavaróbb mértékben. Ilyenek talán az első két kötetben is tetten érhetők, de ott túlságosan élveztem a történetet, eszembe sem jutott kukacoskodni. Egyetlen példát kiragadva: szerepel a trilógiában egy varázslat, ami megtisztítja a varázslóiskola folyosóit és termeit az ártalmas lényektől, és ezt a magyar fordítás következetesen "halandó lángfalnak" nevezi. Na de miért hívnak egy szuperhatékony, pusztító fegyvert "halandónak"? A gyanakvás természetesen jogos. Utánanéztem az eredetiben, és a "wall of mortal flame" kifejezést sikerült így visszaadni. Jajj....more
Középső kötet a trilógiában, ami azt jelenti, hogy hozta az első kötet erényeit, kellőképpen bonyolította a cselekményt, mélyítette a karaktereket, ugKözépső kötet a trilógiában, ami azt jelenti, hogy hozta az első kötet erényeit, kellőképpen bonyolította a cselekményt, mélyítette a karaktereket, ugyanakkor kicsit rá is untam a végére a szűnni nem akaró szörnyűséges szörnydarabolásra. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy a történet eddigi, kulcsfontosságú helyszíne bizonyos értelemben ellehetetlenedett, mivel ez a "zárt intézmény" motívum is épp kezdett már kifáradni.
Érdekes fordulat zárta az eseménysort, ami természetesen arra készteti a kalandra vágyó olvasót, hogy azonnal felcsapja a harmadik kötetet. :) Szórakoztató irodalom műfajban szerintem ez egy remek sorozat, pont olyan amire a kikapcsolódáshoz szükségem van....more
Pont ilyesmit kerestem! Novik ifjúsági fantasyje végre tényleg betalált nálam, nagyon élveztem ezt a könyvet: beszippantott, kikapcsolt, szórakoztatotPont ilyesmit kerestem! Novik ifjúsági fantasyje végre tényleg betalált nálam, nagyon élveztem ezt a könyvet: beszippantott, kikapcsolt, szórakoztatott.
Képzeljetek el egy olyan Harry Potter újragondolást, amiben csak Mardekár-ház van a Roxfortban. Na jó, ez így erős csúsztatás, de végül is arról van szó, hogy egy olyan sötét varázslóiskolában vagyunk, ahol az elejétől fogva mindenki tökéletesen tisztában van elhalálozási esélyeinek rendkívül magas százalékával és a tanulók minden egyes percét a túlélés érdekében tett lépések, stratégiák, szövetségek, hárítások határozzák meg, a tinihormonokra egyszerűen itt nincs idő és tér: a Solomancia világában a felnőttéválás egy rettenetes horror, nem csupán tipródás és szorongás, hanem egy végetnemérő harc a ránk éhező szörnyek ellen. Novik tudatosan és rendkívül szarkasztikusan játszik rá erre a morbid és erősen allegorikus HP-világra, és szerintem egy nagyon hiteles és humoros kamaszhangot szólaltat meg története elmeséléséhez. Tényleg régen szórakoztam ilyen önfeledten egy regény olvasása közben, azonnal kérem szépen a folytatást! :)...more
Nagyon szeretem a JÓ fantasyt, ezért töretlenül keresem a jó fantasyt. Ez megint nem az. És nem az a baj vele hogy ifjúsági - az ilyen világépítős kalaNagyon szeretem a JÓ fantasyt, ezért töretlenül keresem a jó fantasyt. Ez megint nem az. És nem az a baj vele hogy ifjúsági - az ilyen világépítős kalandregényes fantasyk gyakran mozognak az ifjúsági és felnőtteknek szóló irodalom határán. Nagy kedvenceim, például Pullman sötét anyagai, vagy újabban a Bábel is ebbe a kategóriába tartoznak. Bardugo viszont fog néhány tizenévest (valami rejtélyes okból, ebben a történetben minden főhős pontosan 17 éves), és úgy mozgatja őket a világában, olyan felelősséggel, tapasztalatokkal ruházza fel őket a történetében, ami inkább fiatal harmincas karakterekhez illene. Felteszem, az olvasótáborával keresi így a kapcsolódást, de óriási csúsztatásnak és nagyon hamis hangnak érzem ezt a megoldást. De még ezt is el tudtam volna engedni, ha valami más jól működik a könyvben. A világépítés viszont nem túl eredeti, sokat látott sémákból építkezik, maga a szöveg pedig gyenguska, a párbeszédek, belső monológok néha már-már bugyuták. Elképzelni nem tudom, mi áll a népszerűsége mögött! Én kb. a negyedéig bírtam, aztán letettem a könyvet....more
A legjellemzőbb jelző, amit erre a könyvre írhatok, hogy hosszú. Nagyon hosszú. És ez nem azt jelenti, hogy nem tetszett, de jobban tetszett volna, ha A legjellemzőbb jelző, amit erre a könyvre írhatok, hogy hosszú. Nagyon hosszú. És ez nem azt jelenti, hogy nem tetszett, de jobban tetszett volna, ha kicsit feszesebb. Állítólag Stephen King mindig ilyen. Nem tudom, nem nagyon olvastam még ezelőtt, de nem is kaptam féktelen nagy kedvet az életművéhez.
A történet remek volt egyébként, egy szép kerek portál fantasy, horror-elemekkel alaposan átszőve, telepakolva egy rakat popkulturális, folk- és mitológiai utalással, változatos kalandokkal, érzékeny és önreflexív kamasz-lelkülettel, megható kutyakontenttel - ezek teljesen kifogástalan egységbe rendeződtek. Na de a cselekménymozzanatoknak ez a fokú részletezése, ez mire föl, kérdem én. Mondom mire gondolok: itt egy szereplő nem csupán belép a terembe, hanem meglátja az ajtót, megközelíti, kinyújtja a kezét, megragadja a kilincset, elfordítja és lenyomja, aztán óvatosan belöki az ajtót, résnyire, majd egyre szélesebbre, aztán tesz egy lépést, majd még egyet, átlép a küszöbön, mély levegőt vesz, pislog, körbe néz, elengedi a kilincset, és... bent van. Ezt a jelenetet most én találtam ki, de valahogy így működik King narrációja minden egyes ajtóban, ha értitek mire utalok. Nekem ez túl szájbarágós mesélési stílus, túl keveset hagy az olvasóra. És hát így lesz egy 2-300 oldalra való történetből 640....more
Hozzávetőleg 20%-ig jutottam, ami felveti a kérdést, hogy szabad-e nekem csillagoznom és értékelnem, de két olyan súlyos kifogásom is van, ami a könyvHozzávetőleg 20%-ig jutottam, ami felveti a kérdést, hogy szabad-e nekem csillagoznom és értékelnem, de két olyan súlyos kifogásom is van, ami a könyv egyötödében egyenletesen jelen van, ezért felteszem a maradék részt is kitartóan jellemzi.
Kezdem azzal, hogy mennyire szerettem volna szeretni ezt a regényt, mivel maga a történet rettenetesen érdekel: Kréta, Knosszosz, Minótaurosz... mítoszok életre keltése egy korhűen ábrázolt archaikus görög világban, no meg emberi kapcsolatok, sőt (láthatatlan) női sorsok kibontása úgy, ahogy a mitológiai irodalomban nem gondolunk rájuk. Engem még az se zavart volna, ha ez az "újramesélés" vagy "átirat" nem bizonyul annyira érzékenynek és sokrétegűnek, mint Madeline Miller megközelítései, csak egy jó kis kalandregény, amivel kikapcsolódhatok.
Azt viszont nem állhatom, ha a szöveg ennyire gyenge. A kényszeres jelzőhalmozás amolyan színes cukorkákkal megszórt, tejszínhabos fagylaltkelyhekké torzítja a mondatokat. Nem értem, mások miért találják ezt lírainak meg szépnek, én semmi légieset nem látok benne, pont ellenkezőleg: egyszerűen csak zsíros és fullasztó. A könyv másik vonása, amire igen hamar ráuntam, az az érzelgősség. Ez nem összetévesztendő a romantikával, vagy az érzelmek jól átélhető, bensőséges ábrázolásával. Saint mindent túlmagyaráz, túlelemez és túlcifráz, amivel engem inkább eltávolított, mintsem bevont volna.
Vettem még egy hasonló témájú könyvet egy harmadik, számomra ismeretlen szerzőtől. Teszek még egy kísérletet ebben a trendinek tűnő alzsánerben, de most már sokkal gyanakvóbban futok neki. Nem szeretnék túl sok időt fecsérelni Jennifer Sainthez hasonló Miller-epigonokra....more
Összetett, hullámzó élményt ad ez a könyv, de pont ebben (is) rejlik az ereje. Az első felében leginkább a korai Harry Potter regényekben éreztem magamÖsszetett, hullámzó élményt ad ez a könyv, de pont ebben (is) rejlik az ereje. Az első felében leginkább a korai Harry Potter regényekben éreztem magam és egy kicsit Philip Pullman Oxfordjában, hogy aztán egyik pillanatról a másikra a HP sötét, hetedik kötetébe csöppenjek, ahol kő kövön nem marad és Kuang bizony nem finomkodik és nem is nagyon spórol a szereplők vérbefagyasztásával sem. Ennek ellenére szinte végig ifjúsági regénynek éreztem, talán csak az utolsó fejezetek komolyodtak igazán meg annyira, hogy az árva, ilyen-olyan kisebbségi hátrányból induló fiatalok identitáskereséséből egy igazán komplex, időn és téren átívelő, ráadásul kérlelhetetlenül borúlátó társadalomkritikává mélyüljön a regény.
A Bábel igazából legalább annyira alternatív történelem, mint fantasy. Ebben a valóságban minden "mugliból" lehet varázsló, hiszen a mágia-alapot képező ún. ezüstmunka leginkább tanulással sajátítható el, nem valami szuperképesség vagy adottság. Na meg persze nem árt egy jó kis ösztöndíj, esetleg egy mecénás támogatása, aki kifizeti a borsos belépőt a neves oxfordi szakkollégiumba, ahol aztán minden mást feladva éjt nappallá téve görnyedhetünk a nyelvtanok, szótárak, beadandók felett. Nyelvnördöknek, hobbinyelvészeknek zamatos ínyencség ez a könyv, bőséges mennyiségű lábjegyzetmazsolával megszórva. Nem hibátlan, ez igaz, néhol kicsit túlírt, de egy egészen különleges történet, nagyon is megérdemli a figyelmet és a pozitív kritikát....more
Nem vagyok benne biztos, hogy alkotók már a sorozat elejétől fogva tisztában voltak a saját világépítésük mélységeivel, de ebben a részben végre sorraNem vagyok benne biztos, hogy alkotók már a sorozat elejétől fogva tisztában voltak a saját világépítésük mélységeivel, de ebben a részben végre sorra bomlanak le a hagymahéjak, hogy újabb és újabb rétegét villantsák fel a felszín alatt dolgozó erőknek és összefüggéseknek. A múlt feltérképezése és megértése is egyre nagyobb szerepet kap, hiszen az emlékezés a főhős sorsát legalább olyan élénken alakítja, mint a jelen eseményei.
Brutális erejű a vizualitás, érdekfeszítő, fordulatos a történetvezetés. A steampunk fantasy alaphangulatba pedig kifejezetten jól illeszkednek az ebben a kötetben megjelenő tudatáttöltős, bolygóinváziós sci-fi motívumok. Csak azért nem értékelném 100%-osra az összhatást, mert még mindig elképesztően nehéz követni a szálakat, neveket, utalásokat, és ebben a (direkt?) hasonlóra rajzolt arcél-típusok sem segítenek. Pedig nagyon nagyon lassan olvastam, és még így is sokszor kellett visszalapoznom, újraolvasnom egy-egy részt, hogy hozzávetőleg értsem, kiről vagy miről van szó. De nagyon klassz és egyedi az egész így egyben, megéri a szellemi fáradozást!...more
Tartom a véleményem: a vizualitás erősebb, koherensebb, és messze lenyűgözőbb, mint maga a sztori. Ettől függetlenül, vagy pont emellett, érdekesen alTartom a véleményem: a vizualitás erősebb, koherensebb, és messze lenyűgözőbb, mint maga a sztori. Ettől függetlenül, vagy pont emellett, érdekesen alakul a történetvezetés: az ősi istenek zombiapokalipszisben tobzódó harca sűrűjében egy kis dűne istencsászára van emelkedőben?...more
Nagyon jól esett ez a Tolkien újraolvasás - ha lehet egyáltalán annak nevezni, hiszen gyerekkoromban a Szobotka Tibor fordította Babót olvastam. RengeNagyon jól esett ez a Tolkien újraolvasás - ha lehet egyáltalán annak nevezni, hiszen gyerekkoromban a Szobotka Tibor fordította Babót olvastam. Rengeteg beszélgetéshez, emlékezéshez és elemzéshez is vezetett itthon, hogy újra kézbe vettük ezt a klasszikust és ennek is nagyon örülök.
Alapvetően nagyon tetszett ez a felújított, újrafordított kiadás, de a versbetétekkel kicsit elégedetlen vagyok. Úgy tűnik Tótfalusi István a szívemhez közelebb álló bárd. ...more
Utolsónak a Fekete monitort olvastam, és onnan ültem vissza a gép elé dolgozni. Hát izé... kissé kényelmetlenül fészkelődöm. :)
Nagyon tetszett az egésUtolsónak a Fekete monitort olvastam, és onnan ültem vissza a gép elé dolgozni. Hát izé... kissé kényelmetlenül fészkelődöm. :)
Nagyon tetszett az egész kötet, de a kisregény, a Szerződési szabadság még a remek novellák közül is kiemelkedik. Ha szeretnétek kortárs magyar prózát olvasni, de unjátok az ismétlődő nyünnyögéseket, az öncélú szerkezeti bravúroskodásokat vagy az erőltetett stílusjátékokat, mert sokkal inkább eredetiségre, mélységre és szépségre vágytok, olvassátok Moskát Anitát!...more
Tudtam, hogy ez egy könnyed olvasmány lesz - pont ezért választottam egy utazáshoz -, de még annál is könnyedebbnek bizonyult. Megbirkóztam volna többTudtam, hogy ez egy könnyed olvasmány lesz - pont ezért választottam egy utazáshoz -, de még annál is könnyedebbnek bizonyult. Megbirkóztam volna több cselekménnyel, részletesebb világépítéssel, árnyaltabb karakterépítéssel, de ez a regény nyilvánvalóan a cukiságreceptorokat célozza. A kedvessége és a hangsúlyos kávé-süti kontent még pont kitartott addig, hogy ne unjam meg és végigolvassam, de azért nem okozott maradandó addikciót. ...more
A kép világ továbbra is gyönyörű és változatlanul magas színvonalú, a történet azonban határozottan kezd belefulladni önmagába: túl bonyolult, túl sokA kép világ továbbra is gyönyörű és változatlanul magas színvonalú, a történet azonban határozottan kezd belefulladni önmagába: túl bonyolult, túl sok szálon fut és határozottan az a benyomásom, hogy sok benne az esetlegesség.
A kötet második fele erősebb volt, ezért örülök, hogy nem tettem le félúton, de szerintem ideje lenne lezárni ezt a sorozatot és elvarrni a szálakat....more
Nyugat-afrikai Harry Potter. Jó, de... miért? Minek??
Azért mert egzotikus, még nem lesz kevésbé vásári majom egy ilyen epigon-kötet. Tudom, erős szavaNyugat-afrikai Harry Potter. Jó, de... miért? Minek??
Azért mert egzotikus, még nem lesz kevésbé vásári majom egy ilyen epigon-kötet. Tudom, erős szavak ezek, hiszen nincs irodalom előzmények és hatások nélkül, na de itt gyakorlatilag fejezetről fejezetre megfeleltethető valami az ikonikus angolszász ifjúsági regénynek. Sokkal bátrabban nyúlhatott volna Okorafor az afrikai folklór mélyére, vagy egyszerűen kitalálhatott volna sajátmitológiát, sokkal több olyan eredeti motívummal, mint az utolsó fejezetekben fel-felbukkanó művészdarázs (view spoiler)[aki a pozitív elismerés elmaradása esetén csíp, majd rituális öngyilkosságot követ el (hide spoiler)]. A dolgok átnevezése, átszínezése(!) nem elég.
Ezen felül néhány visszatérő kifejezés is az őrületbe kergetett, pl. hogy kétoldalanként valaki "megszívta a fogát", illetve a ruházati leírások. Élek a gyanúval, hogy kamaszoknak szánt könyvben utóbbi kvázi kötelező decorum, de ha egyszer minden szereplő "farmert és pólót" visel, akkor ennek megemlítése pont annyi leíró tartalommal bír, mintha minden útszéli bokornál hozzá fűznénk, hogy zöld és levelei vannak.
Elég nagyot csalódtam. Talán a Binti-t még megpróbálom, ha már amiatt megvettem egy egész antológiát, de Nnedi Okorafor más művébe már biztos nem kezdek bele....more
Loading...
