Nizza

Ez a város a világörökség része

Nizza
Nizza címere Nizza zászlaja
Közigazgatás
Ország	Franciaország
Régió	Provence-Alpes-Côte d’Azur
Megye	Alpes-Maritimes
Kerület	Nice
Kanton	14 kanton
Településtársulás	Nice Côte d'Azur
Polgármester	Christian Estrosi (2014–2020)
INSEE-kód	06088
Irányítószám	06000, 06100, 06200, 06300
Körzethívószám	493
Testvérvárosok	Lista Sorrento Cartagena Libreville Saint-Denis Netánja (1968. október – ) Nürnberg (1954. október 20. – ) Papeete Velence Manila Gdańsk (1999. május 14. – ) Hangcsou Fokváros Cuneo Rio de Janeiro Nouméa Alicante Santa Cruz de Tenerife Szaloniki Edinburgh (1957. március 2. – ) Jalta La Maddalena Szeged (1969–) Kamakura Jereván Szentpétervár (1997. szeptember 22. – ) Brisbane Noci
Népesség
Teljes népesség	348 085 fő (2021. jan. 1.)[1]
Népsűrűség	4784 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	0-520 m
Terület	71,92 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 43° 42′ 07″, k. h. 7° 16′ 06″43.701944444444, 7.268333333333343.701944°N 7.268333°EKoordináták: é. sz. 43° 42′ 07″, k. h. 7° 16′ 06″43.701944444444, 7.268333333333343.701944°N 7.268333°E
Nizza weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Nizza témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Nizza (franciául: Nice, IPA: [nis]^ⓘ, olaszul Nizza, görögül Nikaia) Franciaország ötödik legnagyobb városa, Provence-Alpes-Côte d’Azur régió Alpes-Maritimes megyéjének székhelye (prefektúra). Itt található Franciaország harmadik legnagyobb repülőtere, továbbá itt írták alá a nizzai szerződést, amely az Európai Unió egyik alapokmánya.

2021 óta a világörökség része.^[2]

A Földközi-tenger partján található félúton Marseille és Genova között, a Francia Riviérán, közel Monacóhoz. Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban, azonbelül Alpes-Maritimes megyében helyezkedik el.

Éghajlata mediterrán (Köppen: Csa), enyhe telekkel. A nyár meleg, száraz és napos, július-augusztusban igen kevés csapadékkal. Az évi napsütéses órák száma magas.

Nizza (átlag: 1981–2010, rekord: 1942–2017) éghajlati jellemzői

Hónap	Jan.	Feb.	Már.	Ápr.	Máj.	Jún.	Júl.	Aug.	Szep.	Okt.	Nov.	Dec.	Év
Rekord max. hőmérséklet (°C)	22,5	25,8	26,1	26,0	30,3	36,8	37,0	37,7	33,9	29,9	25,4	22,0	37,7
Átlagos max. hőmérséklet (°C)	13,1	13,4	15,2	17,0	20,7	24,3	27,3	27,7	24,6	21,0	16,6	13,8	19,6
Átlagos min. hőmérséklet (°C)	5,3	5,9	7,9	10,2	14,1	17,5	20,3	20,5	17,3	13,7	9,2	6,3	12,4
Rekord min. hőmérséklet (°C)	−7,2	−5,8	−5,0	2,9	3,7	8,1	11,7	11,4	7,6	4,2	0,1	−2,7	−7,2
Átl. csapadékmennyiség (mm)	69	45	39	69	45	34	12	18	73	133	104	93	733
Havi napsütéses órák száma	158	171	218	224	267	306	348	316	242	187	149	139	2725
Forrás: Météo-France[3] , Infoclimat.fr (humidity 1961–1990)[4]

Nizza területén már 400 000 évvel ezelőtt a homo erectus megtelepedett. Az 1965-ben végezett ásatások számos leletet tártak fel, ezek ma a Terra Amata Múzeumban láthatóak. A 190 000–130 000 évvel ezelőtt itt élt neandervölgyi ember maradványait a várostól keletebbre fekvő Lazaret-barlangban tárták fel.

A város alapítása a Marseille környékén gyorsan szaporodó görög telepeseknek köszönhető Kr. e. 400 környékén. Kr. e. 154-ben a rómaiak elfoglalták a vidéket, miután támadást intéztek a görög Nikaia és Antipolis városok ellen Bio és Cannes települések területéről.

A rómaiak hatalmuk megerősítése érdekében Nikaia mellett egy második települést is alapítottak a mai Cimiez fennsíkján Cemenelum néven. Az ókori városnak 15 000–20 000 lakója lehetett, és regionális központként működött. A város fejlődésének virágkorát hozta el az Augustus alatt – Kr. e. 7-ben – kiépülő Via Julia Augusta római út, amely összekötötte a birodalom többi részével.

Az 5. században Cemenelum polgárai áttelepültek Nikaiába. A terület 508-tól a keleti gótokhoz tartozott, 536-tól a Frank Birodalom része lett.

Nizzát 813-ban, 859 és 880-ban a szaracénok fosztották ki. Ezt követően többször próbálták megszállni a várost a muszlimok (pl: 943-ban is) azonban I. Vilmos provence-i gróf vezetésével elűzték őket. A várost a Provence-i Grófság annektálta.

1144-ben négy konzulból álló testület igazgatta a várost. 1162-ben a lakosság megtagadta a hűségesküt III. Rajmund Berengár provence-i grófnak, de 1176-ban II. Alfonz aragóniai király erőszakkal visszavette Nizzát. Alfonz halála után a város két pártra szakadt, és 1215-ben Genovához csatlakoztak. V. Rajmund Berengár provence-i gróf 1229-ben erőszakkal visszahódította Nizzát. 1295-ben II. Károly nápolyi király megalapította Villefranche-t Nizzához közel a kalóztámadások kivédése érdekében. A kereskedelem fellendülésének hatására a település lakossága az 1250-es 4000 főről 1285-re 7000-re nőtt. 1324-ben II. Károly azt is engedélyezte, hogy az állandó városi tanácsnak 40 tagja legyen. A város népessége 1340-re 13 000–13 500 főre nőtt. A fejlődést a pestis 1347-1348-ban megtörte. A lakosság fele elpusztult: 1387-ben már csak 4000–5600 ember lakott itt.

I. Johanna nápolyi királynő halála után Anjou Károly és unokatestvére Durazzói Károly is magáénak igényelte a területet. Ebben a helyzetben Jean Grimaldi az Anjouk ellen lépett fel és hatására 1388. szeptember 27-én megosztották Provence-t. A keleti részen VII. Amadé savoyai gróf vezetésével létrejött a Nizzai Grófság. A város számára az önálló grófság a fejlődés lehetőségét jelentette, ugyanakkor elveszítette a környék gazdasági hátterét.

1406-ban a zsidó közösséget törvényesen elismerték. 1430-tól kijelölték a zsidók lakhelyét (gettó), majd az egyház nyomására megfosztották őket korábbi jogaiktól, bal vállukon megkülönböztető jelzést kellett hordaniuk, és megtiltották számukra az uzsorás tevékenységeket. A zsinagógát bezárták és csak 1733-ban épült fel az új imaház.

1419-ben a Anjou-ház lemondott a keleti Provence felett gyakorolt hatalmáról és Nizzáról. Ugyanebben az évben, Amadé herceg Savoyát hercegi rangra emelte. 1418-ban nagybátyja halálát követően a város is a birtokába került. Miután a Savoyai-család átvette az uralmat a város felett, a politikai helyzet stabilizálódott, bár a városban 1436-ban lázadás tört ki. A 15. század a gazdasági fejlődés időszaka. A várost fokozatosan integrálta Savoya. A beszélt nyelvjárás eltávolodott a provence-itól. A korai tizenötödik században a város új jelképe a vörös sas lett.

III. Károly savoyai herceg uralkodása alatt a város nehéz időszaka következett, különösen azért, mert I. Ferenc francia király által Itália ellen indított háborúk a várost is érintették. 1538-ban III. Pál pápa közbenjárására született meg a nizzai béke. A nizzai tárgyalás végeztével Ferenc és V. Károly német-római császár fegyverszünetet kötött, sőt a francia király még szabad átvonulást is engedélyezett ellenfelének, hogy az leverhessen egy genti lázadást.

Hajreddin Barbarossa 1543-ban a Földközi-tenger nyugati részébe indult, hogy megsegítse a franciákat, akik akkor a törökök szövetségesei voltak. 210 hajó és a 14 000 katonával együtt mintegy harmincezer ember állt a rendelkezésére. Útközben, a Messinai-szoroson is átkelt, elfoglalta Reggio Calabriát. Barbarossa kifosztott néhány spanyol és olasz szigetet, fenyegette Rómát, aztán Nizzát ostromolta meg. 1543. augusztus 5-től támadta az erődöt és elfoglalta a várost a francia király számára. A 16. század Savoya és Franciaország közötti feszültségekről szólt.

1600-ban IV. Henrik ostromolta a várost. 1601-ben Lyonban kötött béke szerint a város Savoya része maradt. 1610-ben elkészült a Torino–Nizza királyi út. 1612-ben felépült a szabad kikötő. Az építészetben is új irányzat, a barokk a jellemző. 1614-ben a szenátus létrehozta a független bíróságot. 1631-ben kitört a pestisjárvány. 1642-ben kiűzték a spanyolokat. XIV. Lajos francia király 1691-ben elfoglalta a környéket és Nizza grófja címet adományozott magának. 1693-ban Sébastien Le Prestre de Vauban katonai mérnök erősítette meg a város erődítményeit. Két évvel később a savoyai herceg házasság révén jutott ismét Nizzához. A spanyol örökösödési háborúban a francia támadások megsemmisítették az erődítményt. A város elveszítette ezzel katonai jelentőségét. Miután II. Viktor Amadé lemondott, 1730-ban, az ő fia, III. Károly Emánuel folytatta a küzdelmet Franciaország ellen. 1744-1748 harcok folytak a város környékén is, de a város katonai erősség nélkül jelentős szerepet nem kapott a háborúban. Az erődítmények elbontásával kialakult a mai város utcahálózata és jelentősebb épületei.

A népesség növekedése folytatódott, a régi városfalakon kívül új kerületek épültek. A településnek 1718-ban 14 600, 1790-ben már 20 000 lakosa volt. A nizzai elitet ugyanakkor egyre csak Torino vonzotta, ahol a tanulmányok folytatása, a katonai, diplomáciai, kormányzati karrierépítés lehetősége várta őket.

1792-es Franciaország ellen folytatott első koalíciós háború elkerülte a várost. 1792-ben a helyhatósági választásokat követően az új franciabarát városvezetés kérte a Nemzeti Konventtől a város hovatartozásának rendezését. A Nemzeti Konvent népszavazásra kérte fel a környék 18 városát. A szavazás eredményeként hivatalosan 1793. január 31-én létrejött az Alpes-Maritimes megye, egyben Franciaország része lett Nizza is.

Napóleon innen indította csapatait Piemont meghódítására. 1800-ban rövid ideig osztrák csapatok is megszállták a területet, majd helyreállt a francia igazgatás. 1804-ben népszavazáson 3488 igen és 2 ellenszavazatot követően elismerték a Nizzai Hercegséget. Az 1814-es Párizsi béke szentesített, a helyreállított Piemontot amelynek részévé vált a Szardínia királyság. A határokat az 1760-as határok szerint rögzítették. 1859-től Franciaország támogatta a Habsburg-ellenes mozgalmakat. 1860-tól Szardínia és Piemont az egyesített Olasz Királyság részévé vált, Savoya a Francia Császársághoz került (cserébe a III. Napóleon által elfoglalt Lombardiáért). Nizza ismét Franciaország része lett, amelyet a város lakóinak 20 000 támogató és 200 ellenző szavazat is legitimált. 1864-ben megépült az első vasútvonal a városba. A vasútállomás és az új építkezések a Paillon folyó túlpartján történtek, ezért a történelmi városmag érintetlen maradt. A város kedvező éghajlatának köszönhetően az angol arisztokrácia kedvelt üdülőhelyévé vált, olyannyira, hogy 1851-ben Alexandre Dumas így vallott: „Nizza alapvetően egy angol város, ahol azért olykor egy-egy honfitársunkkal is találkozhatunk”. Az angolok mellett hamarosan az európai arisztokrácia, az orosz cár és Viktória brit királynő kedvelt üdülő és téli tartózkodási helyévé vált. 1890-ben mintegy 22 000 vendég töltötte itt a telet, 1910-ben pedig már 150 000. A munkások között számottevő volt az olasz.

Az 1914 augusztusában kitört járvány súlyos csapást mért a helyi gazdaságra. Az első világháború hatására 1914–1915. évi szezon is rosszul alakult, a munkanélküliség megnőtt. A turisták helyett sérült katonákat és menekülteket látott el a város. A világháború végén 1917–1918 tele alakult először idegenforgalmilag kedvezőbben. A város 3665 hősi halottat veszített a háborúban, a helyi gazdaság, az építőipar, virágkultúra és a vendéglátás romokban hevert, sztrájkok és munkanélküliség jellemezte a mindennapokat. A háborút követően a város népessége aztán jelentősen megnő: 1921-ben 155 000, 1936-ban már 240 000 fő élt itt. A lassú fejlődést a nagy gazdasági világválság törte meg és ismét a munkanélküliség okozott feszültségeket. A politikai harcok a szélsőségesek között kiéleződtek.

1934-től a szélsőbal és szélsőjobb mind többször csapott össze a városban. 1940. június 10-én Olaszország hadat üzent Franciaországnak, válaszul letartóztatták a Nizzában élő olasz fasisztákat. Szeptembertől a város irányítása a Vichy-kormány bábállama alá került. A zsidókat először a drancyi gyűjtőtáborba, majd Auschwitzba deportálták: ma emléktábla emlékezik a Hotel Excelsior előtt az elhurcoltakra. 1942. november 11-től az olasz hadsereg elfoglalta a várost, majd Franciaország délkeleti része is irányításuk alá került. Az elfoglalt területeken Angelo Donati olasz zsidó bankár és Père Marie-Benoît kapucinus atya megakadályozták a Vichy-kormány antiszemita törvényeinek alkalmazását. A város megszállása ellen halálos áldozatokkal járó ellenállási mozgalom bontakozott ki és tartott a háború végéig. Olaszország 1943. szeptemberi kapitulációjával véget ért az olasz megszállás. Helyette a hatalmat a németek vették át és folytatták a több ezer embert érintő deportálásokat. Sok szervezet és civil segítette a zsidók mentését. Moussa Abadi, Paul Rémond püspök segítségével 527 gyermek életét mentette meg.

1944. május 26-án az amerikaiak bombázták a várost, amelynek mérlege 308 halott, 499 sebesült és 5600 hajléktalan volt. A gazdaság romokban hevert, és 1944 nyarán éhínség tombolt. A felszabadító csapatok közeledtével 1944. augusztus 28-án nagyszabású felkelés bontakozott ki. Az utcai harcokban náci oldalon 25 ember esett el és 105-en kerültek fogságba, az ellenállók 31 halottat és 280 sebesültet számláltak. Az amerikai ejtőernyősök augusztus 30-án érkeztek meg. Megkezdődtek a letartóztatások és 1944. augusztus 28. és szeptember 30. között 30 náci-szimpatizánst kivégeztek. A második világháborút a város megszenvedte, 1944 május 26. és augusztus 28. között 1868 épület megsemmisült vagy megrongálódott. A lakosság 30 000 fővel 193 628-ra csökkent.

A háború után jelentős fejlődés következett be, amely a helyi gazdaság erősítésére és a turizmus újjáélesztésére alapozódott. Az 1960-as évektől épült a Városi Színház, a Modern Art Múzeum és a Kortárs Művészeti Múzeum, az Akropolisz-palota. Az 1980-as éveket a korrupciós problémák jellemezték. A város pénzügyei rendezetlenek voltak egészen az 1990-es években felállt új városvezetésig.

A népesség ugrásszerűen megnőtt és 1968-ra 330 000 fő lett. Sokan érkeztek a francia Algériából 1962-ben. 1975. óta stagnál a lakosság száma: 340 000 és 350 000 fő között. A kedvező éghajlat miatt jelentős számban települnek ide nyugdíjasok.

A város gazdasági szerkezete is átalakult az elmúlt évtizedekben. A turizmus és szolgáltatások fejlesztésével párhuzamosan a gyáripari egységek elhagyták a várost. Az építő- és szolgáltatóipar a legjelentősebb ipari ágazatok a városban. Nizza az életminőség javítására törekszik. Közlekedési szempontból hátrányos, hogy kapcsolata Marseille és Toulon felé rosszabb, mint Torino és Genova irányába.

A karneváli király először 1873. február 23-án érkezett a városba, ez volt a Nizzai karnevál születésnapja.^[5] A karneváli király érkezése egyben a nyitánya a tél végén tartott kéthetes ünnepségnek. Az első virágcsatát -Bataille de Fleurs- 1876-ban tartották az Angol sétányon. A virágcsata mára inkább virágparádévá alakult. A karnevál évente változó témát dolgoz fel és ezt mutatja be a 15-20 kocsiból és 150 óriás bábból álló menet. A díszítéshez használt számos virág közül a minoza, gerbera, liliom dominál. 2014-ben a gasztronómia volt a fő témakör, 2015-ben a zene lesz.^[6] Az utcákon 1000 táncos és művész ad műsort a világ minden tájáról.^[7] A eseményt meglátogatók száma eléri az 1.2 milliót.^[8]

• A nizzai virágkarneválon játszódik Móra Ferenc Virágcsata az ismeretlen katonával című elbeszélése (megjelent a Túl a Palánkon című kötetben).

A Nizzai Grófságot véglegesen 1860-ban annektálta Franciaország, innen datálódik a kulturális különállás igényének megfogalmazása. Az alapműnek számító „Lou Presepi Nissart” („La Crèche niçoise”, „Nizzai karácsony”) egyfajta hagyományos karácsonyi pasztorál, melyet 1922-ben alkalmazott színpadra „Lou Nouvé, o Sia lou pantai” („Le Noël, ou Que soit le rêve”) címen Gustav-Adolph Mossa (1883-1971) és a színész Barthélemy Marengo (1882-1935), a „Compagnia nissarda de théâtre dialectal” alapítója.

Körülbelül ez tekinthető a nissart színház (théâtre niçois/teatro nissart) születési dátumának.

A mai társulatok jellemzően két vagy vegyes nyelven játszanak.

Jelentősebb társulat a Lou Roudou és a Barba Martin Antibes-ban.

Nizza 1969 óta többek között Szeged testvérvárosa.

• Itt született 1848-ban Eugène-Melchior de Vogüé francia író, irodalomtörténész, a Francia Akadémia tagja
• Itt született 1807-ben Giuseppe Garibaldi olasz szabadsághős
• Itt halt meg Albert Reiß (1870–1940) német operaénekes
• Tina Turner egyik háza itt található
• Itt született és lett eltemetve Jules Bianchi autóversenyző

A város és térsége az A8-as autópályán érhető el. Az autópályának 6 csomópontja van a város területén. Az autópálya Var és Nizza közötti szakaszát naponta 230.000 jármű használja, egyike a legsűrűbb forgalmú autópályának Franciaországban. A Promenade des Anglais úton naponta 100.000 jármű halad el. A becslések szerint 310.000 ember ingázik a városba naponta, azonban a városi közlekedés nem kielégítő. Az úthálózat telített, és a domborzati adottságok miatt ennek javítása komoly feladat. A forgalom azonban évente 5%-kal növekszik a Côte d'Azur-n, és a kapacitás végét 2015-re eléri. Ezért tartják fontosnak a tömegközlekedés fejlesztését és az úthálózat bővítését.

A városközponttól hét kilométerre nyugatra, a város központjában a nemzetközi – Aéroport Nice Côte d’Azur – Nizzai repülőtér, amelynek 2011-ben 10,4 millió utasa volt. Ezzel a harmadik legnagyobb repülőtere Franciaországnak.

Menetrend szerinti járatok közlekednek Korzika szigetére. A kikötő mellett ugyanakkor kisebb vitorlás és jacht kikötők is létesültek.

A város a távolsági hálózati vasúti rendszerét SNCF üzemelteti. A távolsági vasútállomás Gare de Nice-Ville a város központjában fekszik. A keskeny nyomtávú vasút a város és a Digne-les-Bains között közlekedik, érintve az agglomerációt. Az üzemeltető cég Chemins de fer de Provence.

A város paradox módon jobban kapcsolódik Párizs felé, mint a közeli Marseille és Genova (két óra vonattal), ami megakadályozza a fejlődését és visszaveti vonzerejének. A TGV hálózat bővítésével várhatóan 2023-ban Párizsba Marseille és Toulon érintésével fog nagysebességű vasút közlekedni.

Bővebben: Nizza villamosvonal-hálózata

Az első villamos 1900-ban született. A teljes hálózat 1910-ben villamosították. 1920-ban a hálózat 11 útvonalra kibővült és a tágabb térségben helyi érdekű vasútként, vagy csak szállításra szolgált. 1927-ben megindult az autóbusz-közlekedés is. Az utolsó villamos 1953. január 10-én közlekedett.

A város és a túlterhelt városközpont súlyos közlekedési problémáira azonban igazi válasz nem született. 1987-ben megjelent az első tanulmány a közlekedés fejlesztésére. 1997-ben a városvezetés előkészítette a villamos bevezetésének lehetőségét. A villamosra azért esett választás, mert megbízható, olcsóbb egy metrónál, mégis független a közúti közlekedéstől. A kivitelezése 2003-ban kezdődött és 2007. november 24-én zárult. Az ún. kék vonalat 2011-ben 65–70 000 ember vette igénybe naponta.

Az 1-es villamos az északi és a keleti városrészt köti össze. A 2-es villamos a kikötő és a repülőtér között fog közlekedni. Eredetileg 2012-re készült volna el, azonban akkor az építkezés még el sem kezdődött. 2018. június 30-án a Cadam és Magnan közötti első szakasza végül megnyílt.^[9] A 3. vonal a TGV vasúthoz kapcsolódóan létesülne részben föld alatti szakaszokkal.

A villamos fejlesztésével párhuzamosan futó autóbuszvonalak megszűntek.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

• EDHEC Business School
• EPITECH
• ISEFAC Bachelor

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Nizza című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a Histoire de Nice című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• nizza.lap.hu
• Nizza magyar nyelvű útikalauz
• Nizza – Térkép Kalauz
• Michel Corvin: Dictionnaire encyclopédique du théâtre (Paris, 1991)

• Nizzai első világháborús emlékmű
• Nice Côte d’Azur metropolisz