Louis Aragon

Louis Aragon
Született	1897. október 3.[1][2][3][4][5] Párizs 16. kerülete[6]
Elhunyt	1982. december 24. (85 évesen)[1][2][3][4][7] Párizs 7. kerülete[8][6]
Álneve	Albert de Routisie, François la Colère, Jacques Destaing
Állampolgársága	francia[9]
Házastársa	Elsa Triolet
Szülei	Marguerite Toucas-Massillon Louis Andrieux
Foglalkozása	orvos-író újságíró politikus költő regényíró műkritikus francia ellenálló történész
Iskolái	Lycée Carnot
Kitüntetései	Croix de guerre 1939–1945 Croix de guerre 1914–1918 Hadiérem Renaudot-díj (1936) Nemzetközi Lenin-békedíj (1957)[10] honorary doctorate of the University of Moscow (1965)[11] Októberi Forradalom érdemrend (1972. október 2.) Barátság Rendje (1977. november 3.)
Sírhelye	Moulin de Villeneuve (Saint-Arnoult-en-Yvelines, park)
Írói pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Jellemző műfajok	vers, regény, esszé
Irodalmi irányzat	dadaizmus, szürrealizmus, szocialista realizmus
Alkotói évei	1919–1980
Első műve	Feu de joie (Örömtűz) (1919)
Fontosabb művei	Le Paysan de Paris (Párizs parasztja) (1926) Les Yeux d'Elsa (Elza szeme) (1942) Aurélien (Sziget a Szajnán) (1944) Le Roman inachevé (A befejezetlen regény) (1956) Blanche ou l'oubli (Blanche, vagy a felejtés) (1967)
IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Louis Aragon témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Louis Aragon (ejtsd: lwi aʀagɔ̃) (Párizs (?), 1897. október 3. – Párizs, 1982. december 24.) francia költő, író, újságíró, esszéista, fordító és kritikus.

Az 1920-as években jelentős szerepet játszott a dadaista és szürrealista mozgalomban, majd 1930 után a szocialista realizmus első számú franciaországi képviselőjévé vált. A második világháború alatt írt nagy hatású hazafias verseiben a fasiszta megszállók ellen mozgósított. Szerelmes verseit a korszak legismertebb francia énekesei zenésítették meg és énekelték, s az ezekből készült hanglemezek milliókhoz juttatták el a nagy költő hírét, szavát.

Művei évtizedekkel halála után is tovább élnek: Blanche, vagy a felejtés című regényének egy részlete 2010-ben a francia írásbeli érettségi egyik tétele volt, a tekintélyes Gallimard francia könyvkiadó 1997 és 2012 között a Pléiade sorozatban bibliapapíron 7 kötetben jelentette meg összes műveit, a francia posta 2010-ben 4 bélyegből álló sorozatot adott ki Aragon és Elsa Triolet emlékére, és számos francia városban utcát, teret, iskolát neveztek el a költőről. Mindamellett sokak szemében Aragon életére és műveire is árnyékot vetett az a tény, hogy haláláig a Francia Kommunista Párt aktív tagja és egészen az 1968-as prágai tavasz elfojtásáig a szovjet rendszer és a kommunista ideológia meggyőződéses híve volt.

Aragon házasságon kívül született, s apja, a tekintélyes protestáns családból származó, a költő születésekor 57 éves Louis Andrieux, aki 1876-tól 1889-ig (majd később 1910-től 1924-ig ismét) parlamenti képviselő, 1879-től 1881-ig Párizs rendőrprefektusa, 1881-ben pedig Franciaország spanyolországi nagykövete volt, és anyja, az akkor 24 éves Marguerite Toucas, Franciaországnak a 17. században híres hitszónok püspököt is adó katolikus Massillonok leszármazottja meg akarván őrizni családjaik „becsületét”, a végsőkig titkolták szülői mivoltukat. A terhesség idejére Marguerite Toulonba költözött nagyanyja barátaihoz, hogy elrejtőzzék „a világ” elől, s azt sem lehet pontosan tudni, hogy hol született a költő: talán ott, Toulonban, talán – mint ő maga írja Sohasem tanultam írni, avagy az incipitek című esszéjében – Párizsban, „az Invalidusok terén”, de az is lehet, hogy Neuilly-sur-Seine-ben, ugyanis az ott 1897. november 3-án – egy hónappal a költő születése után – kiállított „szívességi” keresztlevélben ez szerepel. Apaként „Jean Aragont”, anyaként pedig „Blanche Moulint” diktálta be a bejelentő – minden bizonnyal maga Louis Andrieux. Az anyakönyvi hivatalban be sem jelentették a születést. Az Aragon családnevet (a spanyol Aragónia francia nevét) Louis Andrieux talán spanyolországi nagyköveti múltja emlékére választotta a fiának. A kisfiúról aztán azt mondták az embereknek, hogy a szülei egy balesetben meghaltak, ezért Marguerite anyja örökbe fogadta, Louis Andrieux pedig a keresztapja...

Aragon hivatalos anyakönyvi bejegyzésére csak 17 éves korában, 1914-ben került sor Párizs XVI. kerületében, ahol nagy tekintélyű (akkor éppen parlamenti képviselő) apja (hivatalosan keresztapja) lakott; az anyakönyvi bejegyzésben már nincs szó Jean Aragonról és Blanche Moulinről, Aragon „meg nem nevezett szülőktől” született Párizsban 1897. október 3-án… A szülők, akik egyébként mindenben gondoskodtak a fiúról, az igazságot 21 éves koráig, 1918-ig eltitkolták előtte: csak 1918. június 26-án, amikor Aragont kisegítő katonaorvosként a frontra vezényelték és anyja kikísérte a Gare de l'Estre, ott vallotta be neki – Louis Andrieux távollétében, de egyetértésével –, hogy nem a testvére, hanem az anyja, s Andrieux nem a keresztapja, hanem az apja.

Aragon másodéves orvosegyetemista volt, amikor 1918-ban, 21 éves korában orvosasszisztensként behívták a francia hadseregbe, s egészen 1920-ig szolgált: előbb a fronton, majd a megszállt Rajna-vidéken, Boppard városában. Megkapta a francia hadikereszt 1914–18 kitüntetést. Megrendítő katonaélményei hatására írta a később a Befejezetlen regény c. verseskötetében megjelent egyik legismertebb versét, melynek címe Est-ce ainsi que les hommes vivent? (Hát így élnek az emberek?) A verset Léo Ferré megzenésítette, s ő maga és több más ismert francia énekes és színész, köztük Yves Montand is sokat énekelte.

Leszerelése után még két évig folytatta orvosi tanulmányait, de 1922-ben úgy döntött, hogy mégsem lesz orvos, s két diáktársával, az „automatikus írással” már 1919-ben szürrealista művet^{[m 1]} alkotó André Bretonnal és Philippe Soupault-val együtt hamarosan a francia szürrealista mozgalom vezető alakjává vált.

A három fiatal tehetség 1920-ban együtt csatlakozott a dadaista mozgalomnak a román származású Tristan Tzara által fémjelzett szárnyához. A dadaista mozgalom célja minden ideológiai, esztétikai és politikai konvenció, megkötöttség eltörlése volt, hogy aztán tiszta lappal indulhasson útjára az új idők új irodalma, művészete. Együttműködésük 1922-ig tartott, akkor az addig dadaista Littérature folyóiratot Aragon, Breton és Soupault a szürrealisták lapjává változtatta.

Aragon életében 1922 januárja fordulópontot jelentett: abbahagyta orvosi tanulmányait s elhatározta, hogy az irodalomnak szenteli életét (kétségbe ejtve ezzel anyját, akinél lakott és magára haragítva Louis Andrieux-t, aki meg is vont tőle minden további anyagi támogatást). Ekkor már kiadták Örömtűz c. verseskötetét, megjelent Anicet, vagy a panoráma c. dadaista regénye, és nem sokat váratott magára egy másik dadaista regényének, a Télemakhosz kalandjainak a megjelenése sem. A szerény tiszteletdíjak azonban nem pótolták volna az apjától addig kapott rendszeres havi támogatást, ezért Breton segítségével munkát vállalt a kor híres divattervezőjénél, Jacques Doucet-nál, akinek nagy festmény- és kéziratgyűjteménye is volt, és 1922-től 1927-ig könyvtárosként és irodalmi tanácsadóként foglalkoztatta Aragont. Nemcsak rendszeres tiszteletdíjat fizetett a költőnek, hanem legkülönbözőbb programjainak, még szerelmi kalandjainak a költségeit is fedezte (csak a szerencsejátékokon elvesztett pénzét nem pótolta).

Aragon 1924-ben kezdte olvasni a marxista irodalmat, s 1927 januárjában – még Bretonnal és Soupault-val együtt – belépett a Francia Kommunista Pártba. A társak aztán hamarosan szakítottak is a párttal, de Aragon haláláig a tagja maradt, s irodalmi tevékenysége mellett egyre nagyobb szerepet vállalt a párt kulturális politikájának kidolgozásában és megvalósításában is. 1926-ban Az örökmozgó címen a Gallimard kiadta szinte valamennyi addig írt versét, majd 1929-ben A nagy vidámság c. újabb versciklusát, amely címével ellentétben csupa szomorú, reményvesztettséget tükröző költeményt tartalmazott.

E szürrealista korszakának prózai terméséből kiemelkedik az 1926-ban publikált Párizs parasztja c. lírai regény, amely első, hosszabb részében a ma már nem létező Passage de l’Opéra utcát, a dadaisták és a szürrealisták hajdani találkozóinak színhelyét s terveiket, álmaikat mutatja be.

A költő két első nagy szerelmét költőtársai hódították el tőle, de viszonya nem tartott hosszú ideig a harmadikkal, Nancy Cunard milliárdos angol anarchista költőnővel sem, akivel beutazta fél Európát, s 1928 októberében épp egy velencei utazás során megtudta, hogy nem ő az asszony egyetlen szeretője. Ekkor öngyilkosságot kísérelt meg, de két hónappal később Párizsban megismerkedett Elsa Triolet-val, Majakovszkij élettársának húgával, s ettől kezdve Elsa 1970-ben bekövetkezett haláláig hozzá írta összes szerelmes versét: öt verseskötet címében szerepel Elsa neve. Elsa maga is író volt, s élete végéig együtt küzdött Aragonnal az irodalmi vitákban, a politikában, a francia ellenállási mozgalomban, a gyarmatosítás elleni harcban és a feminista mozgalomban is.

Elsa halála után a 70-es éveiben járó Aragon váratlan fordulattal a férfiak iránt kezdett vonzódni, melegfelvonulásokon vett részt és haláláig fiatalemberekkel tartott fenn intim kapcsolatot.

1934-ben Franciaországban „népfrontpolitika” bontakozott ki, a kommunista párt feladta addigi merev elzárkózását a szocialista párttól és a többi baloldali mozgalomtól, s ebben a légkörben Aragon hamarosan a francia kulturális élet egyik központi figurájává vált. Az általa példaképnek tekintett szovjet rendszerről, a sztálini terrorról érkező riasztó híreket nem hallotta meg, sőt egy 1935-ös írásában a gulágrendszer érdemeit dicsérte, amely „hasznos embereket farag a bűnözőkből”.^{[m 2]} Kikezdhetetlen, naiv optimizmusa csak Sztálin halála és a szovjet párt 1956 februárjában tartott XX. kongresszusán a Hruscsov pártfőtitkár által elmondott leleplező beszéd tartalmának megismerése után omlott össze. Erről tanúskodik 1956-os nagy, „önéletrajzi” versciklusa, A befejezetlen regény.

Aragon 1939 augusztusában, a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírása után az általa szerkesztett Ce soir c. kommunista újságban dicsérte Sztálin döntését és a szovjet „békepolitikát”, s arra szólította fel Franciaországot és Angliát, hogy kössenek háromoldalú megállapodást a Szovjetunióval.

Cikkének megjelenése után a lapot azonnal elkobozták, a Francia Kommunista Pártot törvényen kívül helyezték és a párt vezetőit letartóztatták. Ő maga néhány napig Chile párizsi nagykövetségén talált menedéket chilei kommunista költőbarátja, a később, 1971-ben Nobel-díjjal is kitüntetett Pablo Neruda segítségével. 1939 szeptemberében, amikor a náci Németország megtámadta Lengyelországot, Aragont is behívták katonai szolgálatra, majd „orvosasszisztensként” ismét a frontra vezényelték, akárcsak annak idején az első világháborúban.

Az 1940 májusában megnyitott nyugati fronton szolgált, s bátor magatartásáért megint hadikereszttel tüntették ki. A fronton töltött hónapok adták a költőnek az ihletet az 1942-ben publikált Elza szeme c. verseskötet legtöbb darabjához.

A nyugati front összeomlása után Dél-Franciaországba menekült, ott írta nagy hatású, ellenállásra buzdító verseit (A rózsa és a rezeda, Ballada arról aki dalolva állta a kínszenvedést, Franktirőr dala, Száz falu regrutája), s szervezte az ellenállási mozgalmat.

A háború után az ellenállási mozgalomban tovább erősödött tekintélyét pártja és a kommunista világmozgalom szolgálatába állította: részt vett a francia irodalmi életben is véghez vitt „tisztogatásokban”, első pillanattól kezdve a szovjeteket támogatta, amikor azok elítélték Tito jugoszláv rendszerét, s nem szűnt dicsérni Sztálin tetteit. Az általa irányított francia irodalmi folyóirat, a Les Lettres françaises 1953. márciusi számában, a diktátor halála után ezt írta: Köszönet Sztálinnak a férfiakért, akik az ő példája, az ő gondolatvilága, a sztálini elmélet és gyakorlat nyomán acélosodtak meg, s akik immár a francia függetlenség biztosítékai, népünk békeakaratának és a munkásosztály jövőjének garanciái…

1950-ben beválasztották a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságába, s így az addiginál is erősebb pozícióból vehetett részt a pártban és Franciaországban Sztálin halálát követően kezdődött és az 1956-os XX. kongresszus után felerősödött kulturális és ideológiai vitákban. Az évek során Elsa Triolet közvetítésével értesült a sztálini diktatúra rémtetteiről, de még ekkor sem akart „ártani” pártjának, inkább a hallgatást választotta. Hallgatott 1956-ban is, amikor a XX. kongresszuson elhangzott Hruscsov Sztálin bűneit feltáró beszámolója, s nem emelte fel szavát az 56-os magyar forradalom védelmében sem. Hallgatásával magáévá tette pártja helyzetelemzését, amely szerint a magyar felkelést a burzsoázia és az arisztokrácia szította, és a magyar munkások verték le a szovjet Vörös Hadsereg segítségével… („Párthűségét” a szovjet vezetés 1957 novemberében Lenin-békedíjjal jutalmazta.) A világ csak „költői önéletrajzából”, A befejezetlen regény c. verseskötetből értesülhetett arról, hogy milyen személyes gyötrelmet és kiábrándulást jelentett a költőnek az 1956-os esztendő.

A hatvanas években, ahogy egyre több információhoz jutott a szovjet rendszer és a csatlós államok rendszereinek bűneiről, végre elérkezettnek látta az időt, hogy élesen elítélje a szovjet típusú kommunista önkényt. A Les Lettres françaises hasábjait megnyitotta a szovjet és kelet-európai ellenzékiek előtt, s 1968-ban, a prágai tavasz elfojtása után előszót írt Milan Kundera Tréfa c. regényének francia kiadásához: Azon a reggelen a tranzisztoros rádióból örök illúzióink halálos ítéletéről értesültünk...

A Francia Kommunista Párttal azonban sohasem szakított, s amikor 1982-ben meghalt, még mindig tagja volt az FKP Központi Bizottságának.

Aragont a franciák a 20. század második felének költőóriásaként tartják számon. Verseiben a kezdeti dadaista és szürrealista próbálkozásokat, nyelvi játékokat a második világháború közeledtével s az ellenállás idején felváltották a klasszikus, rímes versformák, amelyek leginkább Apollinaire verseire emlékeztetnek. A háború után a politikai mondanivaló lassan eltűnt költeményeiből, hangja kitisztult s egyre líraibbá vált.

Prózai művei tükrözik a század irodalmi áramlatait: szürrealista regény, realista regény, új regény. Regényírói vénája nem apadt el annak ellenére sem, hogy kezdetben szürrealista barátai akarták lebeszélni a regényírásról, mert ők a regényt eleve „lapos” műfajnak tekintették, később meg – főleg a Kommunisták köteteinek megjelenésekor – kommunista barátai bosszantották fel azzal, hogy „végre azt írja, amit kell”.

• Feu de joie (Örömtűz), Éditions Au sans pareil, 1919.
• Le Mouvement perpétuel (Az örökmozgó), Gallimard, 1926.
• La Grande Gaîté (A nagy vidámság), Gallimard, 1929.
• Persécuté persécuteur (Üldözött üldöző), Éditions surréalistes, 1931.
• Hourra l’Oural (Hurrá, Ural!), Denoël et Steele, 1934.
• Le Crève-cœur (Szívszakadásig), Gallimard, 1941.
• Cantique à Elsa (Ének Elzához), Éditions de la Revue Fontaine, Alger, 1942.
• Les Yeux d’Elsa (Elza szeme), Éditions de la Baconnière, Neuchâtel, 1942.
• Brocéliande (A broceliande-i erdő), Éditions de la Baconnière, Neuchâtel, 1942.
• Le Musée Grévin (A Musée Grévin, François la Colère álnéven), La Bibliothèque française, 1943.
• L’Honneur des poètes (A költők becsülete), 23 költő verseit – köztük Jacques Destaing álnéven Aragon Prélude à la Diane française (Prelúdium a francia Dianához), Ballade de celui qui chantait dans les supplices (Ballada arról, aki dalolva állta a kínszenvedést) és Romance des quarante mille (A negyvenezrek románca) c. versét – tartalmazó verseskötet, Éditions de Minuit, 1943.
• La Rose et le Réséda (A rózsa és a rezeda), megjelent a Le Mot d’ordre (A jelszó) c. újságban 1943-ban.
• La Diane française (A francia Diana), Éditions Pierre Seghers, 1944.
• Le Nouveau Crève-cœur (Megint szívszakadásig), Gallimard, 1948.
• Les yeux et la mémoire (A szem és az emlék), Gallimard, 1954.
• Le Roman inachevé (A befejezetlen regény), Gallimard, 1956.
• Elsa (Elza), Gallimard, 1959.
• Les Poètes (A költők), Gallimard, 1960, ISBN 978-2070202263.
• Le Fou d’Elsa (Elza bolondja), Gallimard, 1963, ISBN 978-2070202270.
• Il ne m'est Paris que d’Elsa (Nekem nincs Párizs Elza nélkül), Éditions Robert Laffont, 1964.
• Les Chambres, poème du temps qui ne passe pas (A szobák, vers a nem múló időről), Éditeurs français réunis, 1969, ISBN 978-2234048508.

• Anicet ou le Panorama (Anicet, vagy a panoráma), Gallimard, 1921.
• Les Aventures de Télémaque (Télemakhosz kalandjai), Gallimard, 1922.
• Le Libertinage (A szabadosság), Gallimard, 1924.
• Le Paysan de Paris (Párizs parasztja), Gallimard, 1926.
• Le Con d'Irène (Irène puncija, Albert de Routisie álnéven), Éditions René Bonnel, 1928.
• A Le Monde réel (A való világ) regényciklus darabjai:

Les Cloches de Bâle (A bázeli harangok), Éditions Denoël, 1934.

Les Beaux Quartiers (Úri negyed), Éditions Denoël, 1936.

Les Voyageurs de l'impériale (Az omnibusz utasai), Gallimard, 1942.

Aurélien (Sziget a Szajnán), Gallimard, 1944.

Les Communistes (Kommunisták), kiadta 6 kötetben a Gallimard 1949-51-ben.

• Servitude et Grandeur des Français. Scènes des années terribles. (Szolgaság és dicsőség. Képek a szörnyű évekből), La Bibliothèque française, 1945.
• Le Neveu de Monsieur Paul (Paul úr unokaöccse), Les Éditeurs français réunis, 1953.
• La Semaine Sainte (A nagyhét), Gallimard, 1958.
• J'abats mon jeu (Kiterítem kártyáimat), Les Éditeurs français réunis, 1959.
• Histoire parallèle (Párhuzamos történet), Presses de la Cité, 1962.
• La Mise à mort (A kivégzés), Gallimard, 1965, ISBN 978-2070100187.
• Blanche ou l'oubli (Blanche, vagy a felejtés), Gallimard, 1967, ISBN 978-2070105953.
• Henri Matisse, roman (Henri Matisse, regény), Gallimard, 1971, ISBN 2070754073.
• Théâtre/Roman (Színház/Regény), Gallimard, 1974, ISBN 978-2070108213.
• Le Mentir-vrai (Igazat hazudni), Gallimard, 1980, ISBN 2070224864.
• La Défense de l'infini (A végtelen védelmében), Éditions Edouard Ruiz, 1986, ISBN 2070707938.
• Les Aventures de Jean-Foutre La Bite (Jean-Foutre la Bite kalandjai), Gallimard, 1986, ISBN 978-2070707935.
• Pour expliquer ce que j'étais (Hogy megmagyarázzam, mi voltam), Gallimard, 1989, ISBN 978-2070715602.
• Lettres à André Breton, 1918-1931 (Levelek André Bretonnak, 1918-1931), Gallimard, 2011, ISBN 978-2070135202.

• Une vague de rêves (Álomhullám), 1924. évi őszi számában közölte az 1924 és 1932 között negyedévente megjelent "Commerce" c. folyóirat.
• Traité du style (Stílustanulmány), Gallimard, 1928.
• Pour un réalisme socialiste (A szocialista realizmusért), Éditions Denoël et Steele, 1935.
• L'Homme communiste (A kommunista ember), Gallimard, 1946.
• Je n'ai jamais appris à écrire ou les incipit (Sohasem tanultam írni, avagy az incipitek), Genf, Skira, 1969.
• Le Yaouanc (Le Yaouanc – esszé Alain Le Yaouanc festőről), Éditions Carmen Martinez et La Pierre d'Angle, 1979.

• Oeuvres poétiques complètes (Összes versei), Gallimard, Bibliothèque de la Pléiade, 2 kötetben:

I. kötet: 2007, ISBN 978-2070113279,

II. kötet: 2007, ISBN 978-2070113286.

• Oeuvres romanesques complètes (Összes prózai művei), Gallimard, Bibliothèque de la Pléiade, 5 kötetben:

I. kötet: 1997, ISBN 978-2070115099,

II. kötet: 2000, ISBN 978-2070115105,

III. kötet: 2003, ISBN 978-2070115297,

IV. kötet: 2008, ISBN 978-2070115303,

V. kötet: 2012, ISBN 978-2070134113.

• A bázeli harangok. Regény; ford. Hevesi András; Cserépfalvi, Bp., 1935
• Úri negyed; ford. Nagy András; Athenaeum, Bp., 1937
• Aragon: Költemények / Elsa Triolet: Fegyveres fantomok; ford. Térey Sándor, Murányi-Kovács Endre; Parnasszus, Bp., 1947
• Nincs többé római jog; ford. Keszi Imre; Hungária Ny., Bp., 1948 (Forintos regény)
• Szolgaság és dicsőség; ford. Keszi Imre; Szikra, Bp., 1948
• Aragon Louis válogatott versei; ford. Békés István et al., szerk., bev. Somlyó György; Parnasszus, Bp., 1948
• Az omnibusz utasai, 1-2.; ford.: Lányi Viktor; Athenaeum, Bp., 1948 (Nagy elbeszélők. Nyugati irodalom)
• Ember és kultúra; ford. Rába György; Szikra, Bp., 1949 (Marxista ismeretek kis könyvtára)
• A kommunista ember; ford. Murányi-Kovács Endre; Szikra, Bp., 1949
• Kommunisták. 1., 1939. február–szeptember; ford. Gyergyai Albert; Szikra, Bp., 1950
• Kommunisták. I. 2., 1939. szeptember–november; ford. Gyergyai Albert; Szépirodalmi, Bp., 1951
• Kommunisták. I. 3., 1939. november–1940. március; ford. Gyergyai Albert; Szépirodalmi, Bp., 1951
• Kommunisták. 1940. március–1940. május; ford. Gyergyai Albert; Szépirodalmi, Bp., 1951
• Kommunisták. I. 5., 1940. május–1940. június; ford. Gyergyai Albert; Szépirodalmi, Bp., 1953
• Úri negyed. Regény; ford. Nagy András, Fodor József, Faludy György, jegyz. Szekeres György; Új Magyar Kiadó, Bp., 1956
• Művészetről, művészekről; vál. Gera György, ford. Csatlós János et al., bev. Gyergyai Albert, jegyz. Bajomi Lázár Endre; Magvető, Bp., 1956
• Befejezetlen regény. Költemény. Válogatás; ford., vál., bev. Somlyó György; Magyar Helikon, Bp., 1958
• Le mouton / A spicli; ford. Keszi Imre; Terra, Bp., 1959 (Kétnyelvű kis könyvtár)
• A nagyhét. Történelmi regény, 1-2.; ford. Kolozsvári Grandpierre Emil, bev. Köpeczi Béla, jegyz. Réz Ádám; Magvető, Bp., 1960 (Világkönyvtár)
• Sziget a Szajnán; ford., jegyz. Szekeres György; Európa, Bp., 1961
• Aragon válogatott versei; vál., szerk., utószó Somlyó György, ford. Illyés Gyula et al., jegyz. Kelemen Imre; Európa, Bp., 1964
• A kollázs; ford. Bajomi Lázár Endre; Corvina, Bp., 1969
• A költő és a valóság; vál. Dobossy László, ford. Bajomi Lázár Endre et al., utószó Fodor István; Gondolat, Bp., 1970
• Aragon beszélget Dominique Arbannal; ford. Szávai János; Európa, Bp., 1971 (Modern könyvtár)
• Kommunisták. Regény, 1-2.; Európa, Bp., 1972
  • 1. 1939. február–november; ford. Gyergyai Albert
  • 2. 1940. március–június; ford. Gyergyai Albert, Szávai Nándor
• Louis Aragon versei; ford. Gereblyés László et al.; Európa, Bp., 1984 (Lyra mundi) ISBN 9630732564
• Iréne puncija; ford. Pál F. Gyula; NewMark–PolgART, Bp., 2002 (Tabu. Erotika) ISBN 9639306452

• Pierre Juquin: Aragon, un destin français (Aragon, egy francia sors), Éditions de la Martinière, 2012, ISBN 978-2732449241
• Jean Ristat: Aragon. "Commencez par me lire." (Olvassák el előbb a műveimet!), Gallimard, 1997, ISBN 978-2070534333
• Roger Garaudy: L'itinéraire d'Aragon du surréalisme au monde réel, Gallimard, 1961, ISBN 2070226522
• Magyarul is megjelent: Aragon útja a szürrealizmustól a való világig, fordította D. Görög Lívia, Kossuth Kiadó, 1962, ISBN 1901338088

• Louis Aragon
• Louis Aragon