„Abraham Lincoln” változatai közötti eltérés

Abraham Lincoln
16.
Hivatali idő 1861. március 4. – 1865. április 15.
Alelnök(ök)	Hannibal Hamlin (1861–1865) Andrew Johnson (1865)
Előd	James Buchanan
Utód	Andrew Johnson
Katonai pályafutása
Csatái	Fekete Sólyom háború amerikai polgárháború
Született	1809. február 12.[1][2][3][4][5] Sinking Spring Farm[6][7]
Elhunyt	1865. április 15. (56 évesen)[2][3][8][9][10] Petersen House[11]
Sírhely	Lincoln Tomb
Párt	Republikánus
Szülei	Nancy Hanks Lincoln Thomas Lincoln
Házastársa	Mary Todd Lincoln
Gyermekei	Edward Baker Lincoln Tad Lincoln Robert Todd Lincoln William Wallace Lincoln
Foglalkozás	ügyvéd
Halál oka	shot to the head
Vallás	baptista egyház ietsism
Abraham Lincoln aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Abraham Lincoln témájú médiaállományokat.

Abraham Lincoln (Hodgenville mellett, Kentucky, 1809. február 12. – Washington, 1865. április 15.) 1861-től 1865-ig az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke, az első republikánus elnök.

1860-as megválasztása előtt ügyvédként, Illinois állami tisztviselőként, kongresszusi képviselőként dolgozott, valamint kétszer jelöltette magát sikertelenül szenátornak. A rabszolgaság korlátozásáért agitáló kiváló szónokként^[12][13] 1860-ban elnyerte a Republikánus Párt elnökjelöltségét és még abban az évben megválasztották elnöknek. Programja ismeretében sikertelen kompromisszumkeresési folyamat után hét déli állam kilépett az Unióból. Lincoln ezt nem volt hajlandó tudomásul venni, pedig több állam népszavazás útján döntött a kiválásról. A lázadónak nyilvánított délieket katonai erővel akarta leverni, s ezzel további négy állam kiválását okozta. Az immár 11 konföderációba tömörült állam erővel eltávolította területéről a távozást makacsul megtagadó unionista katonaságot, ezzel kirobbant az amerikai polgárháború.

Lincoln sok területen tartotta kézben a háború vezetését. Az Amerikai Egyesült Államok főparancsnokaként sorra jelölte ki a hadműveleteket irányító tábornokokat, míg rá nem talált a sikereket biztosítani képes vezetőkre, mint például Ulysses S. Grant. A Republikánus Párt belügyeit jól kezelte, pártja hangadóit bevonta háborús kabinetjébe és kompromisszumos együttműködésre késztette őket. Lincoln sikeresen oldotta meg a Trent-incidens néven elhíresült diplomáciai nézeteltérést Anglia és az Egyesült Államok között 1861-ben. Vezetése alatt a háború kezdetén az Unió irányítása alá kerültek a rabszolgatartó határállamok (Delaware, Kentucky, Maryland, Missouri és Nyugat-Virginia).

Elnöksége idejére esett a 13. alkotmánykiegészítés és az 1863-as Emancipációs Kiáltvány. A Republikánus Párt radikális szárnya kritizálta, hogy miért ővakodik a rabszolgaság betiltásától. Ezeken a kritikákon retorikai tehetségét csillogtató beszédeivel sikerült túllendülnie.^[14] 1863-as gettysburgi beszéde az egyik legszebb amerikai szónoklat lett.^[15] Az 1864-es elnökválasztáson ismét neki szavaztak bizalmat. A polgárháborúban Északot győzelemre vezette és törvényileg eltörölte a rabszolgaságot. Hat nappal azután, hogy a déliek katonai főparancsnoka, Robert Edward Lee letette a fegyvert, Lincolnnal egy merénylő golyója végzett. Ez volt az első eset, hogy amerikai elnök merénylet áldozatává vált.

A történészek és az állampolgárok az Amerikai Egyesült Államok három legjelentősebb elnöke közé sorolják.^[16][17]

Samuel Lincoln a 17. században vándorolt ki Angliából Amerikába, a massachusettsi Hinghambe. Abraham nagyapja, Abraham Lincoln Virginiából Kentuckyba költözött, Jefferson megyébe,^[18][19] 20 mérföldre Louisvilletől. Portyázó indiánok ölték meg 1786-ban árván maradt gyermekei szeme láttára.^[19] Az 1778. január 6-án született Thomas Lincoln nevű fiának így nehéz gyermekkora volt. Vándorló zsellérként nőtt fel, minden kétkezi munkát elvállalva, ami csak adódott és összes írástudománya a neve volt. Az egykor a civilizáció peremének számító Kentucky fokozatosan fehér bevándorlókkal települt be, míg Thomas Lincoln világa a vadnyugat volt. Számos foglalkozást űzött, de elsősorban képzett ács volt. Emellett ellátta a közösségnek teendő polgári kötelességeket: esküdt volt bírósági perekben, rabszolgákat ellenőrző őrjáratokban vett részt és fogvatartottakat őrzött.

Feleségül vette a 1784. február 5-én Nyugat-Virginiában Mineral megyében született Nancyt, Lucy Hanks lányát. Nancy nagyon szegény családból származott és teljesen írástudatlan volt. A család tisztes módon megélt, nélkülöznie nem kellett. Két 240 hektáros földre szereztek jogot, több házuk a városban, lovaik és egyéb állataik voltak. Számos farmot vettek és adtak el, beleértve a Sinking Springs Farmot is (Hardin megye, ma LaRue megye része), ahol Abraham Lincoln 1809. február 12-én megszületett egy egyszobás faházban. Abraham apai nagyapjáról lett elnevezve és nem kapott második keresztnevet. A család a baptista istentiszteletet látogatta, melyben az egyháztagok emelkedett erkölcsi megfontolások jegyében ellenezték az alkoholfogyasztást, a rabszolgatartást és a táncot is. Lincoln maga hivatalosan nem volt tagja semmilyen felekezetnek,^[20] misére azonban rendszeresen járt.

Kentuckyban ekkoriban mindennaposak voltak a birtokdisputák, mivel a birtoknyilvántartás zűrzavaros volt. A család 1816-ban bírósági végzés alapján a tulajdonjogi bejegyzések körüli tisztázatlanság miatt elvesztette jogát a farmjaira. Indiana államba, Perry megyébe (ma Spencer megye) költöztek tiszta lappal újrakezdeni. Lincoln későbbi magyarázata szerint részben amiatt vándoroltak tovább, mert Kentuckyval ellentétben Indiana nem rabszolgatartó állam volt, de főleg a bejegyzési perek miatt. 1818-ban Nancy Lincoln mérgezett tejet ivott és 34 éves korában elhunyt. Ideiglenesen Sarah, Abraham mindössze két évvel idősebb nővére vette át a háztartás vezetését. Apjuk 1819-ben újraházasodott, Sarah Bush Johnstont, egy háromgyermekes özvegyet véve el. A kis Abraham nagyon megszerette mostoháját, anyjának, mi több "az én angyali anyukám"-nak szólította. Túlságosan egyszerű és műveletlen apjától azonban fokozatosan elidegenedett természetük különbözősége folytán.

Abraham fiatalkorában nem szerette az akkoriban vadnyugatnak számító vidék kemény fizikai munkát igénylő életét. Családjában és rokonságában többek lustának tartották.^[21][22] Tizenéves korára megváltozott, ekkoriban már becsülettel ellátta az ilyen korú fiúk ház körüli teendőit. Elutasította a vadászatot és a halászatot, mert nem tartotta helyénvalónak az állatok megölését, még élelem céljából sem. A pionírvidékek legfontosabb munkája az erdőirtás volt, így markos és képzett fejszeforgatóvá vált. Huszonegy éves koráig minden jövedelmét az akkori szokásnak megfelelően apjának adta, később pedig alkalmanként pénzt adott neki kölcsön.^[23] Lincoln hivatalosan mindössze 18 hónapig járt iskolába, azonban később autodidakta módon képezte magát és sokat olvasott.^[24][25] Magas termetű, erős és vakmerő legénnyé serdült, felnőttkorában 192 cm magas lett. Nem félt elfogadni a Clary's Grove-i fiúkként ismert bajkeverők vezérének kihívását, hogy megverekedjenek.^[26]

1830-ban, amikor az Ohio mentén ismét a tejmérgezés kiújulásától tartottak, a család az illinoisi Macon megyébe telepedett át. A követező évben, mikor Coles megyébe költöztek tovább, Abraham megelégelte. A 22 éves, ambiciózus ifjú kenuval leutazott a Sangamon-folyón New Salem falujáig és önálló életet kezdett.^[27] Még abban az évben egy helybeli üzletemben, Denton Offutt felbérelte, hogy féltestvérérvel és egy unokatestvérével tutajon szállítson árut a Sangamon-, az Illinois-folyón és a Mississippin New Salemből New Orleansba. Itt látott először rabszolgapiacot, mely mély ellenszenvvel töltötte el.^[28]

1833-ban vagy 1834-ben Lincoln megismerkedett a Kentuckyban lakó Mary Owens-szel, több évvel idősebb, férjezett ismerőse és barátja, Elzabeth Abell húgával, amikor Mary testvéréhez érkezett látogatóba. A két fiatalnak megakadt a szeme egymáson, de több nem történt és Mary visszatért gazdag apja farmjára. Abraham ezután viszont megismerte Ann Rutledge-et, első nagy szerelmét. New Salembe költözése után találkoztak először, és 1835-re kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük. Eljegyzésre nem került sor, mert Ann Rutledge ugyanazon év augusztus 25-én rendkívül fiatalon elhunyt, valószínűleg lázas megbetegedésben. Abrahamet maga alá temette a gyász.

1836-ban, búskomorságot lassan maga mögött hagyó Lincolnnak Elizabeth Abell felajánlotta, hogy magával hozza húgát New Salembe, ahol Abraham közelebbről megismerheti és eljegyezheti. Lincoln beleegyezett. Mary 1836 novemberében érkezett meg és Lincoln röviden udvarolt neki. Mindkettőjüknek kétségei voltak egymással kapcsolatban. Lincoln nem tudta elképzelni, hogy a megszokott színvonalú megélhetést tudja biztosítani a lánynak és Mary kevésbé testesként élt emlékezetében. Marynek Abraham visszahúzódó társasági viselkedése nem tetszett és több alkalommal udvariatlannak találta vele szemben. Lincoln röviddel később, áprilisban üzleti útra indult Springfieldbe, hogy Springfieldből, hogy ügyvédi praxisát elkezdje. 1837. augusztus 16-án a magányosságtól és alkatából kifolyóan is levert Lincoln levelet írt Marynek, miszerint nem hibáztatná őt, ha lezárná a kapcsolatukat. Mary sosem válaszolt neki, ezzel az viszony megszakadt.

1840-ben Lincoln eljegyezte egy módos lexingtoni rabszolgatartó család lányát, Mary Toddot.^[29] 1839 decemberében találkoztak Springfieldben,^[30] az eljegyzés 1840 karácsonya körül történt,^[31] az esküvő 1841. január 1-jére volt kitűzve, a pár azonban Lincoln kezdeményezésére szakított és felbontotta az eljegyzést. Később azonban egy partin találkozva újra összemelegedtek és 1842. november 4-én összeházasodtak Springfieldben, Mary férjnél levő nővérének házában.^[32]1844-ben a pár vett egy házat Springfieldben, közel Lincoln ügyvédi irodájához.

Mary vette át a házkörüli teendők ellátását, amit otthon, apja házában rabszolgák végeztek el helyette. Takarékosan osztotta be a szűkös kosztpénzt, amit Abraham ügyvédi irodája kitermelt.^[33] Négy fiuk született. 1843. augusztus 1-jén látta meg a napvilágot első gyermekük, Robert Todd Lincoln, majd 1846. március 10-én második fiúk, Edward Baker Lincoln. Harmadik fiuk, William Wallace "Willie" Lincoln 1850. december 21-én, Thomas "Tad" Lincoln 1853. április 4-én született meg.

Lincoln 1831 júliusában tért vissza New Salembe. Alkalmi munkákat vállalt,^[34][35] míg Denton Offutt szeptemberben nyíló vegyesboltjában eladóként alkalmazta. 1832 tavaszán Offutt boltja csődbe ment, így Lincoln foglalkozás nélkül maradt. Az 1830-as évek elejétől kezdve a Whig Párt politikai elveit tette magáévá. 1832 márciusában bejelentette indulását az illinois-i állami törvényhozói választáson, de az augusztus 6-i voksoláson nem került be a képviselőházba.

Ezalatt munkája nem lévén 1832. április 21-jén önkéntesnek jelentkezett az Illinios Állami Milíciába, mely a Black Hawk indián felkelés ellen küzdött. Lincoln nem vett részt ütközetben ezalatt, de temetett megskalpolt halottakat ütközetet követően. A katonai eskü letétele után az önkéntesek kapitányukká választották, mely növelte Lincoln önbizalmát a megmérettetésekkel kapcsolatban.^[36] 1832 július 10-én elbocsátották a szolgálatból, mert az önkéntesek egy része fölöslegessé vált. 1850-ben szolgálataiért 40 hold földet kapott Iowa államban, amint ez az indián háborúk után szokásban volt.^[37]

Visszatérve New Salembe felesben megvásárolta a település három vegyesboltjának egyikét. New Salem azonban ekkoriban már leszállóágba került kereskedelmileg, így a bolt nem hozta a remélt forgalmat. Ezt követően el akart települni a városból, de maradásra buzdító jóakarói közbenjárására 1833 májusában elnyerte a postamesterséget. Három évig viselte hivatalát, aminek jövedelme nagyon szerény volt. Szintén barátai segítségével földmérősegédként egészítette ki keresetét. A geodézia szakmai fogásait és a trigonometriát két kölcsönkapott könyvből sajátította el. Ha csak tehette olvasott, olykor mérföldeket gyalogolt, hogy kölcsönkérjen egy könyvet.

Részben a törvényhozói jövedelem reménye miatt úgy döntött, hogy másodszor is megméreti magát a választáson. Ekkoriban már a Whig párt bejegyzett tagja volt. 1834-ben, házról házra, szavazótól szavazóig menő második választási kampánya sikeres volt. Bejutott Illinois állami törvényhozásba és négy cikluson át (1834-42) Sangamon megye képviselője lett. Anyagi nehézségeire jellemző, hogy veszteséges boltja miatt 1835-ben a végrehajtás alá került lova, nyerge és földmérő eszközei. Kitartó önművelésének eredményeképpen 1836-ban ügyvédkedni kezdett felesége unokatestvérének praxisában, majd 1837-ben másodmagával önálló ügyvédi irodát nyitott Springfieldben. Fokozatosan Közép-Illinois egyik legismertebb whig politikusa, s alapos jogi tanulmányok híján is egyik legsikeresebb ügyvédje lett.

1834-ben visszautasította, hogy aláírjon egy petíciót, mely a színesbőrűek bíróság előtti tanúskodásának lehetővé tételét szorgalmazta. Az 1835-36-os ülésszakon igennel szavazott a választójog minden felnőtt fehér férfira való kiterjesztésére, akár van földbirtokuk, akár nincs. Az Egyesült Államok Kongresszusának képviselőjeként (1847-49) támadta a Mexikó elleni háborút kirobbantó James K. Polk elnököt a sorozás bevezetése miatt és követelte, hogy Polk pontosan mutassa meg, hol törtek be Mexikói katonák az Egyesült Államok területére és öldököltek. A követelés teljesen visszhang nélkül maradt úgy a sajtóban, mint a képviselők között, Lincoln elszigetelődött véleményével. A polgárháború idején megbánta az elnök háborúkezdési hatalmával kapcsolatban ekkor tett kijelentéseit.^[38] 1848-ben viszont már a mexikói háború hősét, Zachary Taylor tábornokot támogatta, hogy a whigek elnökjelöltje legyen az esélytelennek tartott Henry Clayjel szemben. Taylor győzelme után nem sikerült megszereznie az Általános Földhivatal felügyelőségét. Felajánlottak neki kárpótlásul Oregon Territórium kormányzóságát, amit viszont nem fogadott el. Helyette visszatért jogászi karrierje építéséhez.^[39]

Az 1840-es évekre a rabszolgaság kérdése egyre megosztóbbá vált és egyre megoldást sürgetőbbé. A korábbi megegyezést jelentő Missouri-kompromisszumot 1854-ben a Kansas-Nebraska-törvény (1854) beterjesztésével próbálták módosítani. Ennek vitája során Lincoln szembeszállt a törvénytervezetet benyújtó és védelmező Stephen A. Douglas illinoisi szenátorral. Douglas számára az önkormányzás elve volt az elsődleges. Úgy vélte, hogy ha a szabad amerikaiak rabszolgatartó államot kívánnak létrehozni, ebben senki sem akadályozhatja meg őket, ugyanúgy, ahogy a rabszolgatartás saját államukon belüli megtiltását sem vitathatja el tőlük semmiféle föléjük rendelt szövetségi kormány, mivel az nem lehet illetékesebb, mint saját akaratuk. Lincoln számára a rabszolgatartás nyugati irányú elterjedésének és a néger populáció nyugatra vándorlásának megakadályozása volt az elsődleges szempont. Lincoln a tervezetben a rabszolgaság nyugati kiterjesztésének veszélyét látta,^[40] a Dred Scott-per kimenetelében pedig a rabszolgatartás Illinoisba, tágabb értelemben az egész Északra való kiterjedésének rémét vélte felfedezni.^[41]

Lincoln a rabszolgaság új területekre való beengedését a szabad farmerek gazdasági fejlődési akadályának tekintette. Emellett a rabszolgaságot erkölcstelennek tartotta, s elvi alapon ellenezte: "Politikai álszentekké nyilvánítottuk magunkat a világ előtt, amikor kiterjesztjük az emberi rabszolgaságot, s ugyanakkor az emberi barátság egyetlen barátainak tartjuk magunkat!" Azt azonban elismerte, hogy azonnali megoldást nem tud ajánlani, s emiatt a felszabadítást nem támogatta, szemben a politikai feszültséget szító abolicionistákkal. Felesége 1858-ban azt írta róla egy levélben: "Noha L. úr Fremont embere, avagy az volt, nem szabad amannak a pártnak tagjai közé számítani, az Abolicionisták közé. Elveiben távol áll tőlük - mindössze annyit akar, hogy a rabszolgaság ne terjesztessék ki, maradjék ott, ahol van."^[42]

A Kansas-Nebraska-törvény vitájában a Whig Párt két, egymással is keményen vitázó részre oszlott, mely lényegében megbénította és szétzilálta a pártot. Mind a támogatók, mind az ellenzők tömegesen léptek ki a pártból, Lincoln pedig tagságát felfüggesztve jogászi karrierjére koncentrált. 1854-ben zászlót bontott azonban a rabszolgaság nyugati elterjedését korlátozni akaró Republikánus Párt, s ennek illinoisi szervezetét Lincoln segítségével alapították meg 1856. május 28-án.^[40] Az 1856. június 17-én kezdődő Republikánus Konvención Lincoln második lett a párt alelnökségéért folytatott versengésben.^[43] Az 1856 novemberi elnökválasztási megméretésen már az ország második erejévé váltak a Demokrata Párt mögött.

Az 1858-ban republikánus színekben Lincoln harcba szállt Douglas ellenében az illinoisi szenátorságért. A kampány során hét helyen közös fellépésen hirdették politikai nézeteiket. A gondosan megszervezett vita óriási érdeklődést vonzott, s fellépéseik egyikén fogalmazta meg Lincoln a megosztott Képviselőházról és országról szóló sokat idézett mondatait:

E radikális gondolatokat többen túlzásnak és az ország egységének felborítására tett aktusnak tekintették.^[45] Barátai azt tanácsolták, hogy ezt a témát ne feszegesse a kampány során.^[46].

Douglas hasonló próféciával válaszolt:

Úgy vélte, hogy a Függetlenségi Nyilatkozatban megfogalmazott jogok "az élethez, a szabadsághoz és a boldogulásra való törekvéshez" nem idegeníthetők el a színesbőrűektől azon az alapon, hogy a Függetlenségi Nyilatkozatban expressis verbis nem esett szó róluk. Szerinte ez azt támasztja alá, hogy nincsenek kivételek, mert amennyiben bőrszín alapján kivételt tesznek a "minden ember" megfogalmazás alól, akkor legközelebb másfajta szempont alapján is kivételt tehetnek alóla. Douglas ezzel szemben arra az álláspontra helyezkedett, hogy az Alapító Atyák hallgatólagosan tudatában voltak, hogy a fehér faj elért a kulturális fejlettség azon fokára, ahol az emberi jogok szabadságát élvezni képesek, míg a feketékről ez nem volt elmondható.

Lincoln a különbséget nem kulturális, hanem biológiai eltérésben látta, és egyben az abolicionizmus támogatásának vádja ellen védekezve kijelentette:

Bár a szenátusi választáson vereséget szenvedett Douglasszel szemben, hét nyilvános vitájuk országszerte nagy figyelmet keltett. Lincoln neve széleskörűen ismertté vált. Több meghívást kapott, mint amelyen részt venni képes volt, pártja vezetése pedig New Yorkba hívta előadásokat tartani. Lincoln olyan intellektuális kiválóságot tanúsított, amely fokozatosan pártja vezetőjévé emelte és nagyban hozzájárult, hogy 1860-ban elnyerje a Republikánus párt jelölését az elnöki megmérettetésre.

1860-ban először Illinois republikánusai, majd a republikánusok országos elnökjelölő konvenciója megválasztotta a párt elnökjelöltjének. Ezt taktikus, semelyik frakciót magára nem haragító nyilatkozatainak, és ellenfelei hibáinak köszönhette. A jelölésen többek közt William H. Sewardot, későbbi külügyminiszterét is legyőzte. Sewardot előzetesen a legnagyobb esélyesként emlegették, de inkább a radikálisokhoz közel állónak. Mikor Seward ezen változtatni akarván a mérsékeltekhez közeledett, akkor pedig radikális támogatóit idegenítette el.

Lincoln fő ellenfele a Demokrata Párt volt, mely az 1860 áprilisi gyűlésein nem tudván megegyezni a rabszolgaság további kiterjesztésének kérdésében kettéhasadt. A kiterjesztést pártoló Mély-Dél kivonult a gyűlésről és John C. Breckinridge jelölése mögé sorakozott. A maradók végül a rabszolgaság kérdésében tartózkodó, a népszuverenitás és az Unió fenntartásának elvére helyezkedő Stephen A. Douglast választották jelöltjüknek.

Emellett a frissen megalakított Alkotmányos Uniópárt is beleszólt a küzdelembe. Ez a párt az egykori Whig párt újraéledéseként jellemezhető, amit John J. Crittenden hozott létre 1859-ben. Szavazóik azok közül kerültek ki, akik elhallgatással le akarták venni a rabszolgaság kérdését a napirendről. Jelöltjük, John Bell főként azért nyerte el Tennessee, Kentucky és Virginia elektori szavazatait, mert a Demokraták szavazatai megoszlottak Douglas és Breckinridge között.

A választáson a szavazók 81,2%-a adta le voksát.^[49] Ez a USA-ban mért második legmagasabb részvételi arány volt és jól jellemezte a rendkívül felfokozott hangulatot. Lincoln a voksok 40%-át kapta meg, amivel 180 elektori voksot szerzett, míg ellenfeleinek összesen 123 jutott. A többes Demokrata jelölés megnyerte számára a választást.

Az Andrew Jackson óta megválasztott elnökök mindannyian a népi voksok kisebbségével lettek megválasztva, azonban egyetlen elnök sem győzött úgy, hogy a rabszolgatartó államok közül egyetlen egyben sem kapott szavazatokat. A republikánus párt még a kampányolással sem fáradt Délen. A 15 rabszolgatartó állam 996 megyéjéből mindössze 2-ben győzött Lincoln,^[50] Missouriban. Délen a republikánusok a jelölt nevére szóló egyedi, jól azonosítható szavazólapok nyomtatásával sem kísérleteztek. Az ilyen szavazólapokat ugyanis a szavazóknak haza kellett vinni, kitölteni, majd elvinni a gyűjtőhelyekre és nyilvánosan bedobni. A republikánusok tartottak tőle, hogy ilyen körülmények között nem akadt volna egyetlen ember sem, aki rájuk szavaz, félve az elítéléstől, netán az erőszaktól.

Emiatt elmondható volt, hogy a Republikánus Párt nem országos szervezet, hiszen semmi köze Délhez, teljes egészében Észak regionális párja. Bell és Douglas mindketten azzal kampányoltak, hogy a rájuk adott szavazatok megmentik az Unió egységét, míg a Lincolnra adott szavazatok szét fogják azt szakítani. Ezt a vélekedést a republikánusok inkább kampányfogásnak tekintették és ignorálták azokat a katonatiszti véleményeket is, melyek Lincoln hadi készülődésével ijesztgettek. Winfield Scott vezérkari főnök, aki ellenben komolyan vette azt, azt ajánlotta Lincolnnak, hogy beiktatása előtt vegye át a katonai főparancsnokságot.

Lincoln 1861. március 4-i beiktatási beszéde jól példázza, miként szerette volna a Szecesszió felidézésének vádját elhárítani, azonban ez a beszéd idejében már régen megkésett a Szecesszió elhárításához:

Mire az új elnök egy Baltimore-ban tervezett merénylet miatt meglehetősen dicstelenül, szinte titokban megérkezett a fővárosba, hét állam már kilépett az Unióból, s hamarosan megalapította az Amerikai Konföderációs Államokat. Lincoln nem támogatta a Crittenden szenátor nevéhez fűződő Crittenden-kompromisszum tervét, amellyel Missouri déli határától délre szövetségi védelmet ígértek volna a rabszolgaságnak. Ezt, mivel nyugati irányba nyitva hagyta volna a rabszolgaság terjedését, pártja programja nem tette lehetővé számára.^[52] Lincoln szóvirágokkal ékesített beszédet tartott az Unió fenntartásának érdekében hivatalba lépésének napján:

Úgy vélte azonban, hogy a szecesszióra erkölcsileg igazolhatatlan cél érdekében került sor, s neki kötelessége mindent megtenni az Unió egységének védelmében. A Dél-Karolina partjainál fekvő Sumter-erődöt és más, szövetségi igazgatás alatt levő, a déli államok területén felállított hadi létesítményeket nem volt hajlandó kiüríttetni, még fizetés ellenében sem. Ennek oka az volt, hogy a korabeli szövetségi költségvetés legnagyobb tételét az ezeken a helyeken beszedett vámok és illetékek képezték és a büdzsé már ekkoriban is óriási deficittel küzdött a január óta elmaradó bevételek miatt. A vámbevételek elmaradása miatt az Adminisztráció 1861 második felében kénytelen lett jövedelemadó kivetésével feltölteni a kincstárt. Lincoln a legnagyobbrészt a déli államok kikötőiben képződő vámbevételekről nem volt hajlandó lemondani és megválasztása után hallgatóság előtt tett ígéretet az északi államok iparát védő protekcionista vámok felemelésére, mely választási programja részét képezte.^[53] Ugyanezek a vámok ártottak a déli államok mezőgazdasági kivitelének, ezt azonban Észak érdekében nem volt hajlandó figyelembe venni.

Megannyi tanácsadója figyelmeztetése ellenére élelmet küldött a blokád alá vont Sumter-erőd helyőrségnek, mire 1861. április 12-én a parti ütegek tüzet nyitottak az erődre. Ezzel kezdetét vette az (1865. április 9-ig tartó) amerikai polgárháború.

Lincoln felhívása, melyben önkénteseket kért a lázadás leverésére hiteltelenítette a korábbi szép szavakat és a legrosszabb zsarnokság rémképét vetette föl sokakban. Emiatt a „Felső-Dél” négy állama, Virginia, Észak-Karolina, Tennessee és Arkansas megtagadta önkéntesek adását a hadművelekethez, és csatlakozott a Konföderációhoz. Az elnök és az őt támogató kormányzók katonai intézkedéseinek köszönhetően a rabszolgatartó Delaware, Maryland, Kentucky, és Missouri az Unió oldalán maradását sikerült biztosítani, akárcsak a Virginiából kivált, s 1863-ban önálló állammá váló Nyugat-Virginia.

Lincoln világos reálpolitikai érzékkel elhárította, hogy a brit-amerikai kapcsolatok elmérgesedjenek, miután egy amerikai hadihajó a nyílt tengeren megállította a Trent nevű angol gőzöst, és foglyul ejtette a Konföderáció Európába utazó diplomatáit. Az Egyesült Királyság háborúval fenyegette meg az USA-t, amennyiben diplomáciai védelmét élvező személyeket fogva tartanak. „Egyszerre csak egy háborút!”, jelentette ki Lincoln, s szabadon engedte az elfogottakat.

Az 1862-es minnesotai sziú felkelés után Lincoln 303 halálra ítélt indián közül 265-nek megkegyelmezett, s ezért csak azokat végezték ki, akik gyilkosságot, vagy nemi erőszakot követtek el. Ez nem volt népszerű döntés. Egy szenátor figyelmeztette, ha több indiánt kivégeztet, nagyobb támogatást kap a Kongresszusban. Lincoln így válaszolt:

Ugyanígy megkegyelmezett a többi halálraítéltnek is, akiknek ítéletét eléje terjesztették.

Lincoln a saját feladatának tekintette a háború irányítását: ő jelentette be a Konföderáció tengerpartjának blokádját, ő terjesztette ki az önkéntesek szolgálati idejét, és ő növelte meg a hadsereg létszámát, holott mindez a Kongresszus feladata lett volna. A kémek, csempészek és ellenséges agitátorok miatt a személyes szabadságjogok egy részét is felfüggesztette, s lehetővé tette, hogy katonák tartóztassanak le olyan háborúellenes szónokokat, mint például a hírhedt Clement C. Vallandigham. A tiltakozóknak így felelt:

A déliek távozása után a Kongresszus mindkét házában republikánus többség jött létre, s ez lehetővé tette több, régóta követelt törvény elfogadását, amit eddig a déliek meg tudtak akadályozni. A Morrill-féle (1861), majd a késöbbi (1862, 1864) vámtörvények az ipar védelmében példátlan módon megemelték a vámokat. A telepestörvénnyel (Homestead Act, 1862) lehetővé tették, hogy minden farmer jelképes összeg fejében birtokba vehessen 160 acre (kb. 65 hektár) nyugati földet. A Morrill-féle földadományozási törvény földeket juttatott az egyes államoknak mezőgazdasági és ipari iskolák létesítésére, s törvényt hoztak a transzkontinentális vasútvonal megépítéséről is (1862). Átalakították az adórendszert, létrehozták a nemzeti bankrendszert, s nemzeti papírpénzt adtak ki (1863). Bevezették a sorozást is, bár emiatt súlyos zavargások törtek ki New Yorkban. A háború jórészt a Konföderáció területein folyt, s ezért Észak és Nyugat fejlődése folytatódhatott: Nevada 1864-ben államként csatlakozhatott az Unióhoz.

A háború első két évében katonai sikerekre nem került sor, csak az államadósság és az adók növekedtek. 1862 elején az elnöknek kellett határozott paranccsal akcióra kényszeríteni a tábornokokat. Az óvatos Lincoln a republikánusok szemében túlságosan passzív, a demokraták szemében pedig túlságosan radikálisnak tűnt, emberségét és becsületességét elismerték, de nem tartották nagy politikusnak. Lincoln kénytelen volt nyilvános levelekben megindokolni politikai intézkedéseit. Sokáig azt hangoztatta, hogy a háború célja az Unió helyreállítása, s állami kárpótlást is ígért azoknak a rabszolgatartó északi vagy déli államoknak, amelyek törvényt hoztak a rabszolgaság fokozatos felszámolásáról. 1862 nyarán látta be, hogy a nagyobb külföldi és belföldi támogatás érdekében neki kell felszabadítani elnöki kiáltvánnyal a rabszolgákat (és azt sem akarta, hogy ezt a Kongresszus tegye meg helyette). Az első jelentősebb északi győzelem, az antietami csata (szeptember 17.) után jelentette be, hogy 1863. január elsejétől érvénybe lép a lázadók területein élő rabszolgákat felszabadító úgynevezett emancipációs nyilatkozata, amelyet a katonai szükségszerűségre hivatkozva tett közzé.

jelentette ki. Ezután engedélyezte a feketékből felállított katonai egységek létrehozását is.

Miután 1862 novemberében leváltotta a keleti hadsereg túl sokat tétovázó és késlekedő parancsnokát, McClennan tábornokot, igen hosszan kereste azt a katonatisztet, aki aktív és határozott hadműveleteivel képes megsemmisíteni a Konföderáció hadseregét. Az Unió hadseregei számtalan kudarc és félsiker után csak 1863-ban értek el jelentősebb eredményeket és ezekkel a győzelmekkel biztosították, hogy az európai nagyhatalmak nem ismerték el önálló államnak a Konföderációt. A gettysburgi csatában (július 1-3.) sikerült súlyos csapást mérni a déli Lee tábornok Pennsylvaniáig hatoló hadseregére. Lincoln a katonák temetőjének felavatásakor mondta el híres gettysburgi beszédét, amelyben megfogalmazta, hogy nemcsak az alkotmányos szabadságért, hanem az emberi egyenlőséget képviselő rendszerért kell folytatni a polgárháborút:

Miután Grant tábornok Vicksburg elfoglalásával Mississippi utolsó déli kézen lévő erődjét is az Unió kezére juttatta (1863. július 4.) majd Chattanooga felmentésével (november 23-25.) megnyitotta a hadsereg útját Georgia fővárosa felé, Lincoln megtalálta személyében azt a főtisztet, akit évek óta keresett, és 1864 márciusában az Unió hadseregének főparancsnokának nevezte ki. Lincoln ekkor már kialakította elképzeléseit a déli államok rekontsrukciójáról: a Konföderáció főtisztviselőinek kivételével minden lázadónak kegyelmet akart adni, a rabszolgáktól eltekintve tulajdonuktól sem kívánta megfosztani őket, s azt tervezte hogy amikor az 1860-ban szavazati joggal rendelkező állampolgárok (vagyis a fehér férfiak) 10%-a hűségesküt tesz az Uniónak, államuk visszakapja önkormányzatát. Ezzel a programmal meg tudta szerezni mind a demokraták, mind a radikális és konzervatív politikusok támogatását.

Az 1864-es elnökválasztásnak a Demokrata Párt megint megosztottan vágott neki. A békegalambok, akiket "rézfejűeknek" is neveztek egy amerikai csörgőkígyófajta után tábora a háború kárhoztatásának álláspontjára helyezkedett, fegyverszünetet követelt és George B. McClellant, a keleti hadszíntér volt főparancsnokát indította jelöltként (aki mellesleg maga háborúpárti volt). Az Andrew Jackson és Edwin M. Stanton nevével jellemezhető háborúpárti demokraták pedig Nemzeti Unió Párt néven a republikánusokkal egyesülve Lincolnt jelölték, azzal a jelszóval, hogy a „Folyón való átkelés közben nem váltunk lovat!”. Radikális Republikánusok John C. Fremont volt kaliforniai szenátort indították jelöltként Lincolnnal szemben. A fő különbség köztük az volt, hogy alkotmányos eszközökkel való egyenlősítési követeléseiket Lincoln és választói ekkor még nem merték támogatni. A program végrehajtása érdekében azonban előbb meg kellett nyernie az 1864-es elnökválasztást.

Grant véres, döntést nem hozó tavaszi hadjárata súlyos teherként nehezedett az elnök újraválasztási esélyeire. A katonai győzelmek nem akartak érkezni, ellenben az északi veszteségek gyötrelmesen nagyok voltak. A Republikánus Párt országszerte attól tartott, hogy Lincolnt legyőzik a demokraták és véget vetnek a rendkívül véres háborúnak. Fremont ezért attól való félelmében, hogy a megosztott republikánusok végül a Demokratákat segítik hatalomra, visszalépett. Lincoln hallani sem akart arról, hogy a választást a háborúra való tekintettel elhalasszák: „Választások nélkül nem lehet szabad kormányzatunk!” Győzelme érdekében nem volt hajlandó meggyorsítani az őt támogató Colorado és Nebraska állammá nyilvánítását. Ehelyett írásban rögzíttette, hogy még veresége esetén sem adja át helyét a Fehér Házban, amíg a Konföderációt le nem győzik.^[54] A választás eredményét végül kedvezően befolyásolta a Nemzeti Unió Párt számára, hogy Sherman északi tábornok szeptember 4-én megüzente: elfoglalta Atlantát, Georgia fővárosát, az Unió flottája pedig megszállta a Konföderáció utolsó kikötőit is. Nyilvánvalóvá lett, hogy a háborút hamarosan meg fogják nyerni.

Lincoln földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, három híján minden állam elektorait begyűjtve. A választást az Unió által már elfoglalt Tennesse-ben és Louisianában is megtartották, de elektorokat csak azok az államok küldhettek, amelyek nem szakadtak el az Uniótól. Sajátos módon Tennessee-ben és Louisianában szintén Lincoln győzött. 1864. március 4-én másodszor is beiktatták, ezzel Andrew Jackson óta Lincoln lett az első újraválasztott elnök. Amint megfogalmazta:

Év végi üzenetében támogatást kért a rabszolgaságot eltörlő, XIII. alkotmánykiegészítéshez, amelyre a Kongresszus 1865. február 1-jén tett javaslatot, s ez év decemberében lépett életbe. Lincoln ezt már nem érhette meg. Újraválasztásával megsokasodtak az erőszakos déli tervek, s merényletkísérletekre is sor került. Élete utolsó hetei örömteliek voltak: április 4-én ellátogathatott a Konföderáció elfoglalt fővárosába, Richmondba, ahol a volt rabszolgák megható ünneplésben részesítették, s öt nap múlva megtudta, hogy Lee tábornok Appomatoxnál letette a fegyvert. Nagylelkű békét kívánt kötni, s ezt mondta a főparancsnokoknak:

Nem akarta radikálisan átalakítani a déli államok társadalmi rendszerét sem: azt tervezte, hogy egyelőre csak a műveltebb és a hadseregben harcoló feketék számára biztosít politikai jogokat.

John Wilkes Booth ismert marylandi színész és a Konföderáció kéme volt. Sosem volt annak hadseregének tagja, de kapcsolatban állt a titkosszolgálatával.^[55] 1864-ben Booth kitervelte Lincoln elrablását, mely nagyban hasonlított Thomas N. Conradnak a Konföderáció által jóváhagyott tervére^[56] és Konföderációs foglyok szabadon bocsátását követelte volna cserébe érte. 1865 április 11-én Lincoln beszédében szavazati jogot ígért a négereknek. A beszéd meghallgatása után a felindult Booth megváltoztatta tervét és eltökélte az elnök meggyilkolását.^[57] Megtudván, hogy az elnök, a First Lady és Ulysses S. Grant a Ford Színházba készül menni, Booth társaival tervbe vette Andrew Johnson alelnök, Seward külügyminiszter és Grant megölését. Lincoln állandó testőre, Ward Hill Lamon nélkül érkezett meg a színházba. Grant az utolsó pillanatban inkább Philadelphiába utazott feleségével együtt.

Lincoln testőre, John Parker, a szünetben kiment a színházból inni egyet a szomszédos Star Saloon lokálban. Az elnök egymaga maradt az állami páholyban. Booth meglátva a lehetőséget mögé lopakodott és közvetlen közelről fejbelőtte őt. Henry Reed Rathbone őrnagy jegyese és az elnök felesége mellett ült a páholyban. A lövés eldördülése után megragadta a menekülni igyekvő Booth-t, de a kialakuló dulakodásban Booth leszúrta és leugrott a színpadra.^[58] A merénylő többször is azt kiáltotta "Sic Semper Tyrannis" („Mindig így járjanak a zsarnokok”) és "A Dél megbosszultatott!", majd bokája fölött törött lábával sikeresen elmenekült a helyszínről. 10 nappal később Washingtontól kb. 50 km-re délre egy virginiai farmon találtak rá és rövid tűzharcot követően lelőtték.

Az egész Ford színház felbolydult. A hadsereg sebésze, Dr. Charles Leale néhány társával együtt azon nyomban megvizsgálta az elnököt. Megállapították, hogy a golyó a bal füle és a koponyája között hatolt be, és Lincoln kómába esett. Négy katona átszállította a haldoklót a színházzal szemben lévő épületbe. Éjjel fél 11-kor megkezdődött a virrasztás felette, és másnap reggel, 1865. április 15-én fél nyolckor az elnök belehalt sérülésébe. Phineas Densmore Gurley presbiteriánus tisztelendő imát mondott felette, melynek végével Edwin M. Stanton hadügyminiszter azt mondta "Immár a történelem részévé vált".^[59]

Lincoln zászlóba burkolt holttestét fedetlen fővel vonuló tisztek kísérték a Fehér Házba az esőben és a városi templom megkongatta harangjait. Andrew Johnson alelnök reggel 10 órakor felesküdött elnöknek. Lincoln testét 19-én átvitték a Capitoliumba. Temetése előtt három héten át utaztatták vonatán Észak különböző városaiba, ahol százezrek vettek búcsút az elnöktől, égettek máglyákat, énekeltek zsoltárokat.

Szerénysége, becsületessége, humora, embersége miatt, az Unió megvédelmezése, a rabszolgák felszabadítása, a demokratikus kormányzáshoz való ragaszkodása következtében, valamint drámai halálára való tekintettel az amerikai politikai kultúra egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő, legendás személyiségévé vált.

Abraham rajongott gyermekeiért^[60] és nem kezelte őket szigorúan. Elsőszülött gyermeke, Robert a Phillips Exeter Akadémián és a Harvard Law School-on tanult. Felnőttként jóvágású, bajuszos fiatalemberré vált, de ő volt az egyetlen a Lincoln-gyerekek közül, aki megérte a felnőttkort. Edward négyéves kora betöltése előtt 1850. február 1-jén hunyt el tuberkulózisban. A család gyászát valamennyire enyhítette William "Willie" Wallace Lincoln érkezése, aki azonban 11 éves korában, 1862. február 20-án, Lincoln első elnöki mandátuma idején tífuszban halt meg. A Lincoln-család negyedik gyermeke farkastorokkal született, emiatt beszédhibás volt. Abraham négy gyermeke közül őt dédelgette a legtöbbet, s Taden kívül senki - legyen az akár magas, akár alacsony beosztású személy - nem engedhette meg magának, hogy bocsánatkérés nélkül rontson be hivatalos ülésekre. Tad túlélte apját, de tizenhat évesen 1871. július 16-án Chicagóban szívelégtelenség következtében elhunyt.^[61] Robert a Phillips Exeter Akadémián és a Harvard Law School-on tanult.

Fiaik halála Maryt és Abrahamet egyaránt mélyen megrázta. Mary nem tudta elviselni a férje és fiai elvesztését, ami bipoláris zavarokat okozott nála. 1875-ben Robert fia egészségügyi szanatóriumba helyeztette.^[62] Abraham maga melankóliában szenvedett egész életében; ezt ma klinikai depressziónak hívnák.^[63]

Lincoln felesége, Mary Todd Lincoln elviselhetetlen nőszemély volt. Nem ismerte a határt sem anyagilag, sem érzelmileg. Előfordult, hogy egy hónap alatt 500 pár cipőt vett magának. Mindamellett jószívű asszony volt. Valahányszor ajándék érkezett a Fehér Házba - legyen az étel, ital - fölpakolta a kocsira, és a katonai kórházba hajtatott, ahol szétosztotta az „ajándékot” a sebesültek között.

Lincolnék utolsó egyenes ági leszármazottja (első fiuk, Robert unokája, Lincoln dédunokája), Robert Todd Lincoln Beckwith volt, aki 1985. december 24-én hunyt el.

• Donald, David Herbert. Lincoln's Herndon. A. A. Knopf (1948). OCLC 186314258 
• Donald, David Herbert. Lincoln. Simon and Schuster [1995] (1996). ISBN 9780684825359 
• Hahner Péter. Az Egyesült Államok elnökei (2006.) 
• Eric Foner. The Fiery Trial. Norton (2010). ISBN 978-0-393-06618-0. OCLC 601096674 
• Sandburg, Carl. Abraham Lincoln: The Prairie Years.. Harcourt, Brace & Company. (1926) 
• White, Jr., Ronald C.. A. Lincoln: A Biography. Random House, Inc. (2009) 

A Wikimédia Commons tartalmaz Abraham Lincoln témájú médiaállományokat.

• Életrajza a Fehér Ház honlapján
• Abraham Lincoln Research Site (eng)
• Abraham Lincoln Assassination (eng)