Jean Anouilh

Jean Anouilh 1910. június 23-án született Bordeaux-ban. Apja, François Anouilh szabó, anyja zongoratanár és az arcachoni zenekar zongoristája volt. Marie-Magdeleine Anouilh színielőadások zongorakíséretét is elvállalta, és ilyenkor a fiát is gyakran magával vitte. A kis Jean így ismerkedett meg a színházzal. Néha az éppen játszott darab szövegkönyvét is megkapta elolvasásra, s még 12 éves sem volt, amikor maga is megpróbált drámát írni.

A háború után, 1918-ban Párizsba, a rue de la Chapelle 94-be költözött a család, és Jean hamarosan a Lycée Chaptal gimnázium tanulója lett. E neves középiskolában egyik osztálytársa az ugyancsak 1910-ben született Jean-Louis Barrault, a későbbi híres színész, pantomimművész és rendező volt. Kedvenc írói is mind drámaírók voltak: Claudel, Pirandello, Shaw.

1928-ban, 18 éves korában olyan nagy hatást tett rá Jean Giraudoux Siegfried c. drámája, hogy kívülről megtanulta az egészet.

Érettségi után a jogi karra iratkozott be, szorgalmasan tanult, s talán kiváló ügyvéd lett volna belőle, de – mivel hamarosan a szülei eltartása is rá hárult – félbe kellett hagynia jogi tanulmányait.

Először a Louvre Nagyáruház ügyfélszolgálatán kapott munkát, majd a Damour reklámügynökségnél, ahol rövid ideig munkatársa volt a kor egyik költőzsenije, Jacques Prévert is.

1930-ban Louis Jouvet híres színész és rendező, színházigazgató mellett kilenc hónapra elvállalta a párizsi Comédie des Champs-Élysées színház főtitkári posztját, remélve, hogy a társulat majd a darabjait is bemutatja. Jouvet anyagilag segítette ugyan, de egyetlen darabját sem mutatta be soha. „Tudod, kicsim – mondta neki egyszer később, Vadóc című drámájával kapcsolatban –, a te szereplőid olyanok, akikkel nem szívesen ülne le egy asztalhoz az ember”. E furcsa ellentét akkor sem szűnt meg a két ember között, amikor Anouilh már világszerte játszott, híres drámaíró volt. Jouvet akkor is csak „ágrólszakadtnak” titulálta.

1931-ben Anouilh-t behívták katonának. Két hónapig fogalmazta iskolázatlan katonatársai szerelmes leveleit, de két hónap után katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánították, és visszatérhetett Párizsba.

Első, 1929-ben írt és 1932-ben bemutatott Humulus le muet (A néma Humulus) c. drámája megbukott, a második, az ugyancsak 1929-ben írt Le Bal des Voleurs (A tolvajok bálja) bemutatójára 1938-ig kellett várnia, de a harmadik, az 1930-ban fogant L’Hermine (A hermelin) már 1932-ben 90 előadást ért meg, és film is készült belőle. Ez utóbbi bevételéből szüleinek olyan zöldövezeti házat vett, amilyenről mindig álmodoztak... – saját magának pedig egy kis lakást bérelt a rue de Vaugirard 29-ben. Hamarosan élettársi kapcsolatba lépett a nála öt évvel idősebb Monelle Valentin színésznővel; 1934-ben született közös gyermekük, Catherine később szintén színésznő lett.

1935-ben a Metro-Goldwyn-Mayer megvásárolta Anouilh Y’avait un prisonnier (Volt egyszer egy rab) c. darabja filmfeldolgozási jogát. Film ugyan sohasem készült a darabból, de a jogdíjból Anouilh egy évig élhetett gondtalanul Bretagne-ban Monelle Valentinnal és lányukkal, Catherine-nal. Ekkor írta a Le Voyageur sans bagage (A poggyász nélküli utas) c. drámáját, első olyan művét, amelyet a grúz származású Pitoëff társulata mutatott be Párizsban, s amelyet a kritika és a közönség egyaránt lelkesedéssel fogadott. A „fekete darabok” közé sorolt dráma egy az első világháborúban emlékezetét vesztett ember tragikus sorsát dolgozza fel. 1937. február 16-án mutatták be először és 190-szer játszották.

1938-ban újabb sikert hozott a rózsaszín darabok közé sorolt Le Bal des Voleurs (A tolvajok bálja). Ezt egy másik híres rendező, André Barsacq vitte színre, ahogy a következő 15 év szinte valamennyi Anouilh-darabját, köztük a megszállt Párizsban 1944. február 4-én bemutatott Antigonét is, amely – bár első bemutatója több vádaskodást és vitát hozott, mint amennyi sikert – hamarosan a francia ellenállás egyik szimbolikus drámájává vált.

A háborút követő évtizedekben írt Anouilh-darabokat a legnagyobb francia színészek adták elő: Michel Bouquet, Jean Vilar, Maria Casarès, Michel Etcheverry, Roland Piétri, Jean-Paul Belmondo, Brigitte Bardot, Jean-Louis Barrault, Madeleine Renaud és mások.

1953-ban véget ért Anouilh élettársi kapcsolata Monelle Valentinnel, s az író feleségül vett egy másik színésznőt, Nicole Lançont, akitől három gyermeke született: Caroline, Nicolas és Marie-Colombe.

Anouilh idős korában sem hagyta abba a drámaírást, késői művei közül kiemelkedik 1972-es Elektra-feldolgozása, a Tu étais si gentil quand tu étais petit (Olyan kedves voltál, mikor kicsi voltál) és az 1975-ös L’Arrestation (A letartóztatás), amely egy gyerekről, egy fiatalemberről és egy idősebb férfiról szól, akik ugyanabban a hotelben szállnak meg, s akiket eltérő koruk ellenére hasonló, a rossz családi környezetből fakadó kínok gyötörnek.

Anouilh 1980-tól Svájcban élt, ott betegeskedett haláláig. Lausanne-ban halt meg 1987. október 3-án.

Anouilh drámáinak főbb témái a lázadás a gazdagok és a születésüknél fogva kiváltságosok ellen, a képmutatásra és hazugságra épülő világ elutasítása, a teljes igazság, a teljes boldogság keresése, a gyerekkor elveszett paradicsoma iránt érzett nosztalgia, a szerelem lehetetlen volta, a beteljesülés a halálban.

„Fekete” darabjaiban kétféle ember találkozik egymással: a „mindennapiak” és a hősök. De a mindennapi emberek is két csoportra oszlanak: egoistákra, gonoszokra, önelégültekre (e szerep legtöbbször a hősök szüleinek jut) és rendes, okos emberekre, akiknek azonban nincsenek ambícióik, csak nyugodt életre vágynak. Az általában fiatal „hősök” a mindennapi emberek mindkét csoportjával szemben állnak: elutasítják a közönséges boldogságot, s mert múltjuktól, társadalmi helyzetüktől vagy éppen a szegénységtől nem tudnak szabadulni, csak a menekülés vagy a halál marad számukra. Legtöbbször csak a halál. A háború után írt „kosztümös” darabok hőseinek a számára is, de ők – Jeanne d’Arc, Becket Tamás vagy Morus Tamás – nem egzisztenciális okból fogadják el a halált, hanem kötelességből és becsületből, amellyel – úgy érzik – a hazának vagy Istennek tartoznak.

Részlet a Becket vagy Isten becsülete II. felvonásából (Szenczei László fordítása):

A KIRÁLY Tamás, fiam, megint szükségem van rád, s ezúttal komoly a dolog. /.../ Angliába mégy.

BECKET Parancsára, királyom.

A KIRÁLY Kitaláltad, mi lesz a küldetésed?

BECKET (arcán az aggodalom már tükrözi azt, ami következik) Nem, királyom.

A KIRÁLY Átadod minden püspöknek külön személyes levelemet. S tudod-e, mit tartalmaznak ezek a levelek, Tamásom, kisöcsém? Királyi akaratomat, hogy téged válasszanak meg érsekprímássá.

BECKET (szinte kővé meredten, sápadtan hallgatja, s megpróbál nevetni) Ez tréfa, királyom? Nézze jól meg a példás, szent embert, akit ezzel a szent hivatallal akar megbízni! (Komikus mozdulattal széttárja szép ruháját) Ó, királyom, micsoda móka! /.../

A KIRÁLY Tamás, én most komolyan beszélek. Délig megírom a leveleket. Majd segítesz.

BECKET (sápadtan dadogja, újra merev, mint a cövek) De még csak pap sem vagyok, uram királyom!

A KIRÁLY (határozottan) Diakónus vagy. Van rá időd. Holnap leteheted az utolsó fogadalmaidat, és egy hónapon belül pappá szentelnek.

BECKET De gondolt arra felséged, hogy mit szól hozzá a pápa?

A KIRÁLY (nyersen) Majd megfizetem!

BECKET (rövid hallgatás után szorongva, lesújtva mormolja) Királyom, most már látom, hogy nem tréfál. Ne tegye ezt.

A KIRÁLY Miért ne?

BECKET Félek tőle.

A KIRÁLY (szigorúvá meredt arckifejezéssel) Ez parancs, Becket.

Becket kővé meredten áll, s rövid hallgatás után halkan mondja

BECKET (komolyan, ünnepélyesen) Ha érsek leszek, nem lehetek többé a barátja felségednek. /.../ Nem szolgálhatom egyszerre az Istent és felségedet.

Az Anouilh által átdolgozott görög tragédiák – Euridike, Antigoné, Médea – modern drámák, amelyekben nem a történeten van a hangsúly. Hőseik nem a klasszikus tragédiák emelkedett stílusában, hanem köznyelven beszélnek, hozzánk szólnak. Gyakran találkozunk bennük anakronisztikus elemekkel is: képeslapról, kávézóról, büféről, cigarettáról, puskáról, autóról, bevásárlásról beszélnek egyes szereplők – és 20. századi ruhát viselnek.

• 1929: Humulus le muet (A néma Humulus)
• 1929: Le Bal des voleurs (A tolvajok bálja)
• 1930: L’Hermine (A hermelin)
• 1932: Jézabel (Jézabel)
• 1933: Y’avait un prisonnier (Volt egyszer egy rab)
• 1934: La Sauvage (A vadóc)
• 1936: Le voyageur sans bagage (A poggyász nélküli utas)
• 1937: Le rendez-vous de Senlis (Találka Senlisban)
• 1939: Léocadia (Léocadia)
• 1941: Eurydice (Eurüdiké)
• 1942: Antigone (Antigoné)
• 1946: L’invitation au château (Meghívó a kastélyba)
• 1946: Roméo et Jeannette (Romeo és Jeannette)
• 1947: Médée (Médeia)
• 1948: Épisodes de la vie d’un auteur (Epizódok egy szerző életéből)
• 1948: Ardèle ou la Marguerite (Ardèle, avagy szeret, nem szeret...)
• 1950: La répétition ou l’amour puni (A próba, avagy a megbüntetett szerelem)
• 1951: Colombe (Colombe)
• 1951: Cécile ou l’école des pères (Cécile, avagy az apák iskolája)
• 1951: La Valse des toréadors (A torreádorok tánca)
• 1951: L’Alouette (A pacsirta)
• 1955: Ornifle ou le courant d’air (Ornifle vagy a huzat)
• 1956: Pauvre Bitos ou le dîner des têtes (Szegény Bitos, avagy a fejek vacsorája)
• 1958: L’Hurluberlu ou le réactionnaire amoureux (Az eszetlen, avagy a szerelmes reakciós)
• 1958: La Petite Molière (A kis Molière-né)
• 1959: Becket ou l’Honneur de Dieu (Becket vagy Isten becsülete)
• 1960: Le Songe du critique (A kritikus álma)
• 1961: La Grotte (A barlang)
• 1961: La Foire d’empoigne (Aki kapja, marja)
• 1962: L’Orchestre (A zenekar)
• 1964: Ne réveillez pas Madame (Ne ébresszék fel a hölgyet!)
• 1964: Thomas More ou l’Homme libre (Morus Tamás vagy a szabad ember)
• 1965: Le boulanger, la boulangère et le petit mitron (A pék, a pékné és a kis péklegény – XVI. Lajos, Mária Antónia és a trónörökös gúnyneve)
• 1965: Mr Barnett (Barnett úr)
• 1967: Cher Antoine ou l’amour raté (Kedves Antoine, avagy az elrontott szerelem)
• 1968: Les poissons rouges (Az aranyhalak)
• 1969: Tu étais si gentil quand tu étais petit (Olyan kedves voltál, amikor kicsi voltál)
• 1971: Le Directeur de l’Opéra (Az Operaház igazgatója)
• 1973: L’Arrestation (A letartóztatás)
• 1974: Chers Zoiseaux (Kedvezs Madarak)
• 1974: Le scénario (A forgatókönyv)
• 1978: La Culotte (A gatya)
• 1978: Eudipe ou le roi boiteux (Oidipusz, avagy a sánta király)
• 1980: Le Nombril (A köldök)

• Euridike. Színmű; ford. Peéry Piri; Káldor, Bp., 1946 (Renaissance miniatűrök)
• Becket vagy Isten becsülete; ford. Szenczei László; inː Világszínpad 2.; Magvető, Bp., 1971
• Oritiffe vagy a buborék; ford. Mihályi Gábor; inː Világszínpad 3.; Magvető, Bp., 1973
• Drámák; ford. Bajomi Lázár Endre et al., vál., utószó Szántó Judit; Európa, Bp., 1977 ISBN 963 07 1217 2
  • Találka Senlisban; ford. Bajomi Lázár Endre
  • Eurüdiké; ford. Szíjgyártó László
  • Médeia; ford. Somlyó György
  • Ardèle, avagy szeret, nem szeret...; ford. Barta András
  • Colombe; ford. Bajomi Lázár Endre
  • Becket vagy Isten becsülete, ford. Szenczei László
  • A kis Molière-né; ford. Szántó Judit

• VISDEI, Anca: Anouilh, un auteur inconsolable et gai (Anouilh, egy megvigasztalhatatlan és vidám szerző, Párizs, Éditions Les Cygnes, 2010. ISBN 978-2-915459-33-3)
• SZÁNTÓ Judit: Jean Anouilh (in Jean Anouilh: Drámák. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1977. ISBN 963 07 1217 2)