Daniel Auber

francia zeneszerző
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2021. május 24.

Daniel Auber, pontosabban Daniel-François-Esprit Auber (Caen, 1782. január 29.Párizs, 1871. május 12.) francia zeneszerző, a 19. századi francia vígopera egyik legjelesebb képviselője.

Daniel Auber
Életrajzi adatok
Született1782. január 29.
 Franciaország
Caen
Származásfrancia
Elhunyt1871. május 12.
(89 évesen)
 Franciaország
Párizs
SírhelyPère-Lachaise temető
Pályafutás
Műfajokopera, klasszikus zene
Hangszerzongora
Díjak
  • a francia Becsületrend főtisztje
  • A művészetek és a tudományok érdemrendje
Tevékenységzeneszerző
A Wikimédia Commons tartalmaz Daniel Auber témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Atyja párizsi műkereskedő volt. Kamaszkorát Angliában töltötte, ahol kereskedőnek készült. 1804-ben visszaköltözött Párizsba, és pályát változtatott: zeneszerző lett.

1806-ban lépett be az „Apolló gyermekei” társaságba. Hangszeres művei közül négy gordonkaversenye, Mazas-nak ajánlott hegedűversenye (1808) és zongoratriója említendő. Írt egy misét is; később ebből illesztette A portici némába az Esz-dúr imát vegyes karra a cappella. Operaszerzőként 1805-ben mutatkozott be. Előbb Boieldieu-nél tanult, majd Cherubini – miután meghallgatta első két operáját – maga mellé vette az ifjú tehetséget, hogy kitanítsa a zeneszerzés fortélyaira. Auber az 1820-as évek elején kamatoztatta a tanultakat, miután első dalműveinek lanyha fogadtatásán okulva Rossini modorát kezdte utánozni. Ekkor érte el első igazi sikereit. Hamarosan tartós együttműködést alakított ki Eugène Scribe-bel: vígoperáinak többségét az ő librettóira írta.

Hírneve gyorsan nőtt, és művészete az 1820-as évek második felében érte el csúcspontját: A portici néma című művét a francia nagyopera egyik prototípusának tekintik.

  • 1829-ben az Institut National de Musique tagjává választották;
  • 1842-ben a Conservatoire igazgatójává,
  • 1857-ben III. Napóleon udvari karmesterévé nevezték ki.
  • A párizsi opera igazgatójának posztját nem fogadta el, mert úgy érezte, elvenné az idejét a zeneszerzéstől.

Ő írta az 1862-es londoni világkiállítást megnyitó zeneművet. Utolsó operáját 1869-ben mutatták be.

Zenéje kivételesen dallamos, szellemes, többnyire vigan lüktető, szükség szerint pajkos vagy drámai. Hangszerelése finom. Negyvenegy operát írt:

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés