Billy McNeill

McNeillt a Celtic 1957-ben szerződtette a Blantyre Victoriától.^[1]

Pályafutása kezdetén nyolc évig nem nyert egy trófeát sem a Celticcel. Az eredmények Jock Stein menedzser kinevezését követően kezdtek el javulni, és az 1965-ös Skót Kupa döntőjében 3–2-re legyőzték a Dunfermline csapatát, a győztes gólt pedig McNeill szerezte. Ebben a szezonban McNeillt az Év skót labdarúgójának is megválasztották, pályafutása során először.^[2]

Az ezt követő években csapatkapitányként vezette a története legsikeresebb éveit élő Celticet, amellyel kilenc skót bajnokságot nyert egymás után, valamint hét Skót Kupát és hat Skót Ligakupát.^[3]

Az 1966-67-es szezonban összesen öt trófeát nyert a csapat, első brit klubként a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, a döntőben az olasz Internazionale csapatát 2–1-re legyőzve. McNeill lett az első brit labdarúgó, aki magasba emelhette a legrangosabb klubtrófeát.^[3][4] 1970-ben ugyancsak bejutott a Celtic a döntőben, de ott kikapott a Feyenoordtól.^[5]

McNeill 1975-ben fejezte be pályafutását. 28 alkalommal lépett pályára a skót válogatottban, ezalatt háromszor volt eredményes. A Celticben 822 tétmérkőzésen lépett pályára, ami klubrekord. Kilencszer választották be az adott év álomcsapatában a skót bajnokságban.^[6]

Visszavonulása után a Celtic utánpótlásában dolgozott, majd 1977-ben a Clyde vezetőedzője lett. Három hónap múlva, 1977 júniusában az Aberdeen élére nevezték ki.

Az 1977–1978-as szezonban a bajnokságban a második helyen végzett a csapattal és döntőt játszott a Skót Kupában. Ez volt a klub legjobb szereplése 1972 óta és bár a távozó Stein, aki korábban edzője is volt, az utódjának szánta, McNeill 11 hónap után elfogadta a Celtic ajánlatát.^[7] Utódja Alex Ferguson lett.

Mindjárt első szezonjában bajnoki címet nyert a glasgow-i csapattal. A bajnokság utolsó fordulójában 4–2-es győzelmet arattak az ősi rivális Rangers ellen az Old Firmön.^[3][8] Öt év alatt háromszor volt bajnok a csapattal, a kupát és a Ligakupát egyszer-egyszer emelhette magasba.^[9]

1983. június 30-án Angliába költözött és a Manchester City irányítását vett át. Két szezont töltött a klubnál, az 1985–1986-os idény végén visszajuttatta a csapatot az élvonalba.

Az 1986–87-es szezon közben távozott a csapattól és az Aston Villa vezetőedzője lett. 1987 májusában távozott a klubtól, miután kiestek az élvonalból.^[10] Ezután visszatért a Celtichez és még egy bajnoki címet valamit két kupagyőzelmet szerzett a csapattal. 1988-ban rövid ideig a Hibernian ideiglenesen megbízott vezetőedzője volt.

McNeill 1974 novemberében a A Brit Birodalom Rendjének tagja lett. 2002-ben skót sportolók, 2004-ben a skót labdarúgók halhatatlanjai közé választották be.^[11]

2015 decemberében a Celtic szobrot emeltetett a tiszteletére a Celtic Park elé. Az alkotást John McKenna szobrászművész készítette. gránit alapon bronzban öntött szobor McNeillt ábrázolja amint felemeli a BEK-serleget, ami a klubtörténelem egyik legikonikusabb pillanata volt.^[3][4]

2019-ben klubhűsége elismeréseképpen vehetett át díjat (One Club Awards).^[12][13]

Anyai nagyszülei révén litván származású volt.^[14]

A 2003-as skót parlamenti választásokon az SSCUP színeiben indult.^[15]

2008-ban a Glasgow-i Egyetem tiszteletbeli diplomáját vehette át.^[1]

2010 óta demenciában szenvedett, utolsó éveiben már beszélni sem tudott.^[16] 2019. április 22-én hunyt el, 79 éves korában.^[17][18]

^[19][20]

Az eredmények Skócia szempontjából értendőek.^[23]

Celtic^[20]

• Skót bajnok (9): 1965–66, 1966–67, 1967–68, 1968–69, 1969–70, 1970–71, 1971–72, 1972–73, 1973–74
• Skót Kupa-győztes (7): 1964–65, 1966–67, 1968–69, 1970–71, 1971–72, 1973–74, 1974–75
• Skót Ligakupa-győztes (6): 1965–66, 1966–67, 1967–68, 1968–69, 1969–70, 1974–75
• Bajnokcsapatok Európa-kupája-győztes (1): 1966–67

Egyéni elismerés

• Az év skót labdarúgója (1): 1964–65

Celtic

• Skót bajnok (4): 1978–79, 1980–81, 1981–82, 1987–88
• Skót Kupa-győztes (3): 1979–80, 1987–88, 1988–89
• Skót Ligakupa-győztes (1): 1982–83

Aberdeen

• Skót Kupa-döntős: 1977–78

Manchester City

• Angol másodosztály, feljutás: 1984–85