Akvarell

Az akvarellt vízzel vegyítik, s mivel áttetsző, csak a világostól a sötét felé lehet vele építkezni, nem úgy, mint az olaj- vagy akrilfesték használatakor. A hangsúlyos fényeket úgy érik el, hogy a papír felületét érintetlenül hagyják, vagy a nagyon halvány színeket sötétebbekkel veszik körül. Természetesen a művésznek bizonyos mértékben előre kell terveznie: a munka kezdetén meg kell határozni, hová kerüljenek a színek, de ez más eszközök használatakor is így van – legyen az festés vagy rajzolás. Gyakran a festék maga „uralja“ a festményt, különféle hatások módozatait sugallva, ezáltal dinamizmust és spontaneitást ad a munkának.

Az akvarellfestéket a többi festőtechnikában is használt színezőanyagok (pigmentek) és vízben oldható kötőanyag összekeverésével készítik. Az utóbbi lehet gumiarábikum, dextrin stb. Kétfajta festék van: az egyik a klasszikus akvarellfesték, másik a gouache vagy fedőfesték, ami úgy készül, hogy ugyanahhoz a típusú festékhez fehér pigmentet adagolnak a kötőanyagba, és ezáltal átlátszatlan lesz. A gouache-festés technikája hasonló az olaj- vagy az akrilfestés technikájához, mivel a világos festék a sötét fölé kerülhet.

Több ezer éves múltja van. Az első ismert példák a barlangfestmények, melyekhez sűrű, átlátszatlan, víz alapú festéket használtak. A korai kínai művészek ezzel szemben puha szőrű ecsettel selyemre és rizspapírra festettek, melyek vízelnyelő tulajdonsága megkívánta a halvány, átlátszó festéket.

A vízfesték erőssége ebben áll: lehetővé teszi, hogy a papír szövete és tónusa elegyedjék a festék színeivel, s ez a fénynek és a mélységnek lélegzetelállító illúzióját kelti. A vízfesték különféle variációit évezredek óta használják. Az ókori egyiptomiak is alkalmazták egy fajtáját a vakolatra felhordva a sírkamrák díszítésére. A nagy német festő, Albrecht Dürer széleskörűen alkalmazta. A 18. századi Angliában a vízfestést a nemzeti művészet szintjére emelték. Paul Sandby, Thomas Girtin, Peter de Wint kizárólag vízfestékkel dolgozott, úgy vélték, hogy ez a tökéletes eszköz, amivel a világos, levegős, „légköri“ hatásokat megjeleníthetik. Minden idők egyik legnagyobb festője, William Turner ugyan olajképeivel szerzett hírnevet, de meglepő gazdagságú és mélységű akvarelleket is alkotott.

Az akvarellfestészet egyik nagy előnye, hogy csak kevés felszerelésre van szükség, mégpedig olyanra, amit könnyű tárolni. A festékek és ecsetek sokáig használhatók.

A készen kapható akvarellfestékek különféle formában és kiszerelésben vásárolhatók meg, leginkább tubusokban és szílkékben. A vízfestéket belehet szerezni egyenként szílkékben, vagy készletben. A gouache festékeket többnyire tubusban árulják. Ezeknek a gyártása során krétát adagolnak a pigmenthez, hogy ezáltal sűrűbbé, opálossá váljanak. A valódi vízfestékekben nincs kréta. Ezeket is lehet kínai fehérrel keverni, hogy átlátszatlanná vagy félig átlátszatlanná tegyük, ezáltal lágyabb és árnyaltabb gouache festéket állíthatunk elő. Tőlünk függ, hogy tubust vagy szílkét használunk. Mindegyiknek megvan az előnye és hátránya. A tubus főleg azoknak ajánlott, akik inkább zárt térben dolgoznak, és meglehetősen nagy léptékű képeket készítenek. A szílkéket könnyű szállítani, főleg szabadban, kisebb léptékű képeket festők között népszerű. Amikor színeket vagy palettát vásárolunk, a hivatásos művészek szerinti aranyszabály az, hogy legyen minél egyszerűbb. Kevés festő használ egy tucat színnél többet. Tájképfestéskor hasznos adalék a nedvzöld, a Hooker-zöld, a nyers umbra és a cölinkék. Virágfestéshez az alapszíneket kiegészíthetjük kobaltlilával és citromsárgával.

A vízfestéshez általában puha ecseteket használunk. A legjobb minőségűek cobolyszőrből készülnek. Vízfestéshez készülhet még ecset mókusszőrből és ökörszőrből is. A műszálas ecsetek gazdag választékát kínálják a boltok, rendszerint nejlonból készülnek, s bár nem tartják magukban olyan jól a festéket mint a szőrecsetek, finom részletek festésére kiválóak és olcsóbbak. A vízfestéshez nem kell sok ecset, legtöbb esetben három vagy négy is elegendő. Praktikus okokból egy nagy, lapos végű ecset a legjobb a nagy felületek festésére, továbbá két vagy három különféle méretű kerek ecset.

• Albrecht Dürer (1471–1528)
• Carl Larsson (1853–1919)
• Caspar David Friedrich (1774–1840)
• Emil Nolde (1867–1956)
• Eugène Delacroix (1798–1863)
• Horst Janssen (1929–1995)
• John Gilbert (1817–1897)
• Lovis Corinth (1858–1925)
• Paul Cezanne (1829–1906)
• Paul Gauguin (1848–1903)
• Paul Klee (1879–1940)
• Thomas Gainsborough (1727–1788)
• Vaszilij Kandinszkij (1866–1944)
• William Blake (1757–1827)
• William Turner (1775–1851)

•  
  Albrecht Dürer, Kisnyúl, 1502, Albertina, Bécs
•  
  Eugène Delacroix, Algíri nők, 1832
•  
  Winslow Homer, A kék csónak, 1892
•  
  Paul Cezanne, Önarckép, 1895 körül
•  
  Carl Larsson (1904-05) Szenteste
•  
  Egon Schiele, Leánykák, 1911
•  
  Paul Klee, Szél Marc kertjében, 1915

• Művészeti lexikon I. (A–E). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981.
• Művészeti kislexikon. Szerk. Végh János. Budapest : Corvina Kiadó, 2006. Vízfestés lásd 237. p. ISBN 963-13-5534-9
• Sally Harper: A vízfestés iskolája, Kiadó: EGMONT-HUNGARY KFT., 2004, ISBN 978-963-627-864-9
• Dézsenyi Zoltán: A műterem kincsei, 54 o. 1.fej. CSER kiadó, 2016, Budapest

• Tempera
• Gouache